Két lépcsőben csökkenti járatai számát a Wizz Air

Forrás: turizmus.com

 2020. augusztus 29. 22:27

A Wizz Air szeptember 1-jétől kezdődően két lépcsőben módosítja magyarországi menetrendjét a magyar kormány által újonnan bevezetett utazási korlátozások bejelentése nyomán.

A magyarországi utasok nyaralóhelyekről történő hazatérése érdekében a légitársaság szeptember 1. és 6. között először kisebb mértékben csökkenti kapacitásait a budapesti és debreceni járatokon. Ezután szeptember 7. és 30. közt egy nagyobb fokú járatcsökkentés várható, melynek során csak a legkeresettebb úti célok maradnak elérhetők az utasok számára – írják közleményükben.

Mint arról beszámoltunk, a magyar kormány döntése alapján szeptember 1-jétől csak indokolt kivételekkel léphetnek be külföldi állampolgárok Magyarország területére, a külföldről hazatérő magyar állampolgároknak pedig karanténba kell vonulniuk, ami alól két negatív koronavírusteszttel mentesülhetnek.

A légitársaság tájékoztatása szerint azoknak az utasoknak, akik utazási irodán keresztül foglaltak jegyet a Wizz Air járataira – ideértve az online utazási platformokat is – kapcsolatba kell lépniük azzal a céggel, amelyiktől a jegyet vásárolták.

A törölt járatok utasai ingyenes átfoglalást, teljes összegű visszatérítést és Wizz Air-pontokat is kérhetnek

Fotó: Wizz Air

Amennyiben a Wizz Air töröl egy adott járatot, az érintett ügyfelek (a Wizz Air-számlatulajdonosok) igényelhetik az eredeti viteldíj 120%-át Wizz Air-pontokban a Wizz Air-számlájukra visszatérítve, vagy 100%-os visszatérítést a fizetés eredeti módja szerint, illetve ingyenes átfoglalási lehetőséget is választhatnak.

A légitársaság megerősíti, hogy azok az utasok, akik az utazási korlátozások miatt nem tudnak repülni, miközben járatuk a menetrend szerint üzemel, törölhetik jegyüket és (törlési díj fejében) visszatérítést igényelhetnek.

A Wizz Air emlékezteti utasait, hogy saját felelősségük tájékozódni a rájuk vonatkozó utazási korlátozásokról, arról, hogy beléphetnek-e az adott országba. Emellett a légitársaság arra is felhívja a figyelmet, hogy az egyes országokba történő belépési szabályok megváltozhatnak a jegy megvásárlása és az utazás dátuma között, melynek kockázatát az utasoknak kell viselniük.

A légitársaság menetrendje az alábbiak szerint alakul az elkövetkezendő időszakban:

2020. szeptember 1–6. között:

Útvonal

Heti járatszám

Budapest - Málaga

1

Budapest - Alghero

2

Budapest - Alicante

1

Budapest - Abu Dhabi

2

Budapest - Barcelona

2

Budapest - Birmingham

2

Budapest - Bari

2

Budapest - Korfu

2

Budapest - Catania

2

Budapest - Edinburgh

2

Budapest - Hannover

2

Budapest - Heraklion

2

Budapest - Mykonos

2

Budapest - Santorini

2

Budapest - Keflavik

2

Budapest - Lisszabon

2

Budapest - Liverpool

2

Budapest - Madrid

2

Budapest - Malmö

2

Budapest - Nápoly

2

Budapest - Nizza

2

Budapest - Porto

2

Budapest - Oslo

2

Budapest - Rodosz

2

Budapest - Theszaloniki

2

Budapest - Tenerife

1

Budapest - Tel-Aviv

2

Budapest - Nursultan

1

Budapest - Zakintosz

1

Budapest - Ibiza

1

Budapest - Palma de Mallorca

1

Budapest - Göteborg

1

Budapest - Tirana

1

Budapest - Athén

2

Budapest - Róma Fiumicino

2

Budapest - Stockholm Skavsta

2

Budapest - Temesvár

2

Budapest - Brüsszel Charleroi

3

Budapest - London Gatwick

3

Budapest - Milánó Malpensa

3

Budapest - Párizs Orly

3

Budapest - Berlin Schönefeld

3

Budapest - Eindhoven

7

Budapest - London Luton

10

Budapest - Bázel

3

Budapest - Dortmund

3

Budapest - Málta

3

Budapest - Lárnaka

4

Budapest - Varsó

2

Debrecen – Palma de Mallorca

1

Debrecen – Párizs Beauvais

2

Debrecen – Lárnaka

2

Debrecen – Eindhoven

2

Debrecen – London Luton

4

 

2020. szeptember 7–30. között:

Útvonal

Heti járatszám

Budapest - Stockholm Skavsta

2

Budapest - London Luton

7

Budapest - Eindhoven

5

Budapest - Párizs Orly

2

Budapest - Brüsszel Charlerooi

2

Bázel

2

Budapest - Milánó Malpensa

2

Budapest - Athén

2

Budapest - Dortmund

2

Budapest - Berlin Schönefeld

2

Budapest - Málta

1

Budapest - Lárnaka

1

Debrecen - London Luton

2