Kevesebbet keresett a Ryanair

Forrás: Portfólió

 2013. július 30. 20:46

Kétszámjegyű mértékben esett az ír diszkont légitársaság, a Ryanair nettó profitja a második negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva – írta a Portfolio.

Ez részben az üzemanyagárak emelkedésével, részben pedig a korai húsvéti ünnepekkel indokolható, de a francia légiirányítók sztrájkja is kedvezőtlenül érintette a céget. A részvények 2,5%-kal kerültek lejjebb a ma délelőtti kereskedésben a negyedéves eredményekre.

Kismértékű bevételnövekedésről számolt be a Ryanair a második negyedévre az előző év azonos időszakához viszonyítva, a diszkont légitársaság bevételei 5%-kal emelkedtek. A légitársaság 3%-kal szállított több utast a harmadik negyedévben, mint a bázisidőszakban, viszont az átlagos jegyárak 4%-kal csökkentek a korai húsvét miatt, amely így kiesett a negyedéves számokból. A légitársaság a tervek szerint a folyó pénzügyi évben (amelynek a lezárt negyedév az első negyedéve volt) 5%-kal növelheti utasforgalmát, összesen 79,3 millió utast szállíthat. Öt éven belül pedig 20%-os piaci részesedést szeretne elérni Európában a rövid távú járatokon.

Az április-júniusi időszakot 78 millió eurós nyereséggel zárta a légitársaság az adózás utáni eredmény szintjén, ami 21%-os visszaesést jelent az előző év azonos negyedévéhez viszonyítva. Ez megfelel az elemzői konszenzusnak. A profitcsökkenésben szerepet játszott, hogy az üzemanyagköltségek emelkedtek a cégnél: 6%-kal költött többet kerozinra a társaság. De a francia légiirányítók sztrájkja is kedvezőtlenül érintett a negyedéves eredményeket.

A társaság vezérigazgatója, Michael O'Leary aggodalmát fejezte ki a kilátásokkal kapcsolatban, ugyanis Európában recesszió, kormányzati megszorítások, magas üzemanyagárak és légiközlekedési adók (legutóbb Belgiumban került bevezetésre) gyakorolnak nyomást az eredményekre. A pénzügyi igazgató, Howard Millar szerint a folyó negyedévben a jegyárak emelkedhetnek. Hozzátette, hogy üzemanyag-szükségletét 90%-ban lefedezte a folyó pénzügyi évre.

A teljes évre az adózás utáni eredmény szintjén 570-600 millió euró közötti nyereséget jósol a menedzsment. Ez javulást jelent a tavalyi rekordév utáni 569 millió eurós profit után.