Ki mennyi kauciót fizet 2017-ben? – Óvatos chartereztetők

Szerző: Wagner Zsuzsa

Forrás: Turizmus Panoráma

 2017. január 30. 18:08

Jelentősen csökkent az elmúlt egy évben az utazási irodák száma. A 2017-re igazolt vagyoni biztosítékok nagysága alapján leszűrhető, hogy a chartereztető irodákra az óvatos várakozás jellemző ebben az esztendőben.

Ötödével csökkent a nyilvántartott utazási irodák száma tavaly óta: egy évvel ezelőtt még 1314 utazási irodát tartottak nyilván, 2017 január elején azonban már csak 1052-en voltak az utaztatók. Ebből csak utazásközvetítői tevékenységgel 246, míg utazásszervezőivel is 806 vállalkozás rendelkezett. 20 százalékos vagyoni biztosítékot 20 iroda igazolt, 12 százalékost 459 vállalkozás. Utóbbiak jellemzően 3 százalékos biztosítékkal is rendelkeznek, 108 cég kizárólag 3 százalékos kauciót tett le a Budapest Főváros Kormányhivatala (BFKH) nyilvántartása szerint – írja a Turizmus Panoráma legfrissebb száma.

Santorini


2017-re a tavaly januárinál kettővel kevesebb, húsz iroda mintegy 3 milliárd forinttal kisebb összértékben igazolt 20 százalékos vagyoni biztosítékot. A különbség több tényezőből adódik: a tavaly 1,65 milliárd forintot igazoló Green Travel október 31-ével megszüntette utazásszervezői tevékenységét; a középmezőnyből a Tensi és az OTP Travel átigazolt a 12 százalékos körbe; a maradók közül néhányan csökkentették a vagyoni biztosíték összegét, korrigálva a tavalyi túl optimista várakozásokat; emelést pedig inkább csak az eleve alacsonyabb összegű kauciót teljesítő irodák hajtottak végre.

 

A 20 százalékos vagyoni biztosítékot igazolók körében változatlanul a Neckermann áll az élen. Miután a tavaly második helyezett Green Travelt törölték a nyilvántartásból, a soron következő négy iroda előreugrott egy-egy helyet, sorrendjükben nincs változás.

A tavalyi középmezőnyből a Tensi és az OTP Travel erre az évre 12 százalékos vagyoni biztosítékot igazolt. A Tensi tavaly alkalmilag, a riói olimpia hivatalos utaztatójaként teljesített 20 százalékos kauciót, az OTP Travel pedig, előzetes elképzeléseivel ellentétben, sem tavaly, sem 2017-ben nem tartotta érdemesnek charterezni, ezért igazolt most 12 százalékot.

Az ETI, valamint a TUI Magyarország esetében ezek anyacége, az Express Travel International GmbH, illetve a TUI Austria Holding GmbH folytatnak Magyarországon, határon átnyúló szolgáltatás keretében 20 százalékos körbe tartozó utazásszervezői tevékenységet.
A TUI Magyarország Kft. a korábbi években a biztonság kedvéért igazolt 20 százalékot, de charteres tevékenységet nem végzett, ezért döntöttek úgy, hogy átállnak a 12 százalékos körbe.


Az Aeolus Hungary pedig 2017-től egyáltalán nem folytatja utazásszervezői tevékenységét, szlovákiai anyacége, az Aeolus s.r.o.
jelentett le az MKEH felé vagyoni biztosítékot 2 millió euró (kb. 630 millió forint) összegben, határon átnyúló tevékenységet végezve. (A cég szerint a magyar viszonteladó irodák számára ez azzal az előnnyel jár, hogy teljes egészében megtarthatják a jutalékukat, mivel az adózás Szlovákiában történik.)

A Last Call Travel online utazási iroda 2014 augusztusában alakult a Sun&Fun Holidays csoport tagjaként és 2015-ben kezdett utazásszervezői tevékenységbe. Tavaly már voltak lekötött helyeik a Sun&Fun chartergépein, ezért év közben váltottak 20 százalékra.

Maldív-szigetek

A VIP Hurghada Travel 2016. májusban jelentette be tevékenységi körének változását. A néhány éves múltra visszatekintő iroda utazásközvetítéssel kezdte tevékenységét, ezután vágott bele a szervezésbe, 2016-ban már vásároltak helyeket chartergépeken. Célországuk Egyiptom, azon belül is főleg Hurghada.

Feltűnő lehet a Mouzenidis Travel vagyoni biztosítékának csökkenése. Ennek oka, hogy az iroda 2016-os charteres tervei közül több tervezett járat nem valósult meg (pl. a thesszaloniki charter), 2017-re pedig inkább a hazai piacnak megfelelő, reálisabb tervezéshez mért vagyoni biztosítékkal vág neki a szezonnak.

Cikkünket holnap folytatjuk a 12 százalékos kauciót igazoló utazási irodákkal.