Kiemelkedően indul az első negyedév Németország számára

 2014. június 03. 16:09

Németország turizmusa 2014. elején ismét pozitív fejlődést mutat: 2014. első negyedévében 4,4 százalékkal jelentősen megnőtt a külföldi vendégéjszakák száma az előző év ugyanezen időszakához képest.

A Szövetségi Statisztikai Hivatal adatai szerint már több mint 13,3 millió külföldi vendégéjszakát jelentettek a több mint tíz ággyal rendelkező szálláshelyek. „Az úticél Németország külföldön népszerűbb mint valaha, és az új utazási év első negyedévében is csúcsformáját hozza. Ezzel zökkenőmentesen folytatjuk az előző négy igazán sikeres év eredményét" – mondja Petra Hedorfer, a Német Turisztikai Hivatal (DZT) igazgatótanácsi elnöke. A tavalyi évben 71,9 millió külföldi vendégéjszakát számoltak Németországban.

 

Örömteli európai növekedés

A németországi beutazás kereken háromnegyedével Európa továbbra is az úticél Németország legfontosabb küldőrégiója, és 2014. első negyedévében ismét a növekedés fontos tényezője. Idén január és március között Németországban majd 10 millió Európából érkező vendégéjszakát regisztráltak: ez 3,4 százalékos növekedésnek felel meg az előző év ugyanezen időszakához képest. Európán belül Nagy-Britannia különösen dinamikus növekedést mutat: az úticél Németország második legfontosabb küldőpiaca 2014. első három hónapjában majd 928 ezer vendégéjszakával 4,5 százalékos növekedést generált. Az idei év kezdetén Németország szomszédai is folyamatos növekedéssel járulnak hozzá az eredményekhez. Így például az olasz utazók 2014. január és március között 6,4 százalékkal (az előző év ugyanezen időszakához képest) jelentős mértékben járultak hozzá a németországi beutazási volumen növekedéséhez.  Ausztria (plusz négy százalék) és Franciaország (plusz 2,9 százalék) 2014. első negyedévében szintén örömteli növekedést produkált.

 

Nagyon dinamikus a növekedés a tengerentúli piacokon

A németországi beutazás növekedéséhez Európa mellett jelentős mértékben hozzájárult a tengerentúli piacok fejlődése is. Így például az Egyesült Államokban a kereslet az első negyedévben három százalékos növekedés mellett folyamatosan pozitív irányt mutat. Az ázsiai piac dinamikus növekedése összesen plusz 13 százalékkal 2014. január és március között is folytatódott, míg a Szövetségi Statisztikai Hivatal különösen erős fejlődést regisztrált a Golf-öböl arab államaiban (plusz 27,6 százalék) és Kínában (plusz 22,7 százalék). Az első negyedévben India 10,3 százalékos átlagon felüli növekedéssel járult hozzá a németországi beutazási volumenhez.

 

A magyar utazók körében továbbra is népszerű Németország

13%-os piaci részesedéssel Németország továbbra is a második legkedveltebb úticél a magyarok körében. A Német Turisztikai Hivatal (DZT) 2014-es kiemelt témája a magyar vendégek között is nagy népszerűségnek örvendő UNESCO világörökségi helyszínek, melyből összesen 38 található Németországban, illetve a Berlini fal leomlásának 25 éves évfordulója.

A Németországba irányuló, kikapcsolódási célú magyar utazások 40 százaléka városlátogatás és 24 százaléka üdülés. Legnépszerűbb városok Berlin, München, Frankfurt melyek együttesen több mint 100 ezer vendégéjszakát generáltak. Igen kedvelt úticélnak számítanak még a szabadidőparkok, a kastélyok és azok parkjai, az ipari műemlékek helyszínei és a különböző túraútvonalak is.