Kihirdették a Magyarország 365 fotópályázat díjazottjait

Forrás: MTI/turizmus.com

 2022. december 02. 10:56

Kihirdették az idei Magyarország 365 fotópályázat díjazottjait. A neves szakemberekből álló zsűritől 16 pályázó kapott elismerést az Eiffel Műhelyházban tartott csütörtöki díjátadón.

A pályázatot ebben az évben negyedik alkalommal hirdette meg Magyarország kormánya a Magyar Természetjáró Szövetséggel, a Nagycsaládosok Országos Egyesületével és a Magyar Turisztikai Ügynökséggel együttműködésben.

A fotópályázat célja, hogy az alkotók lencséjén keresztül, egyedi látásmóddal mutassa be hazánk természeti és épített örökségét, az itt élők ünnepeit és mindennapjait, mindazt amire büszkék lehetünk Magyarországon. A kezdeményezés lehetőséget nyújt a résztvevőknek arra is, hogy alkotásaikat a nagyközönség előtt is megmutassák, népszerűsítsék.Idén 3500-an jelentkeztek az amatőr és professzionális fotósoknak meghirdetett pályázatra, a szakmai zsűri csaknem 38 ezer fotó közül választotta ki a díjazott felvételeket.A Magyarország 365 fotópályázatra idén is három – természet és táj, épített és tárgyi örökség, valamint életképek – kategóriában jelentkezhettek professzionális és amatőr fotográfusok. A szakmai zsűri mindhárom kategóriában három díjat osztott ki, az első helyezett 1 millió, a második 500 ezer, a harmadik pedig 300 ezer forintot kapott. A közönségszavazás győztesei ugyancsak 1 millió forint jutalomban részesültek kategóriánként.

A szakmai zsűri döntése alapján a természet és táj kategória első helyezettje Daróczi Csaba A halak csillagképe, második helyezettje Litauszki Tibor Áthúzás, harmadik helyezettje pedig Prisznyák Tibor Hajnali látomás című képe lett. Közönségdíjat kapott Makai Balázs Harmatos szitakötő című felvétele.

Daróczi Csaba (j) két kategóriában is nyert. Az egyik díját Potyó Imre környezetkutatótól, a 2020-as pályázat díjazottjától vehette át

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

A Magyar Természetjáró Szövetség különdíját Radisics Milán kapta Roxy, a szomszédunk című sorozatáért.

Épített és tárgyi örökség kategóriában a zsűri első díját Daróczi Csaba A Magyar Zene Háza, a második díjat Novák Gábor Ködtakaró, a harmadikat pedig Hodossy Ilona Csúcsra fel című fotója kapta. Közönségdíjat nyert Herman Dóra A mesebeli kastély című felvétele.

A Magyar Turisztikai Ügynökség különdíját Holczer Tibor Pentele híd című fotója érdemelte ki.

Holczer Tibor Pentele híd című képe a Magyar Turisztikai Ügynökség különdíját kapta

Forrás: fotopalyazat.magyarorszag.hu/

Életképek kategóriában a zsűri első helyezettje Kerekes M. István lett A pillanat varázsai című sorozatával, a második Mohos Márton Búcsú, a harmadik pedig Kiss Andrea BuSHOW című sorozatával. A közönségdíjat Orbán Péter Első sorból című fotója nyerte.

A Nagycsaládosok Országos Egyesülete különdíját Szabó Nándor kapta Az élet útja című képéért, az Operaház különdíját Zsila Sándor Az Öreg Hölgy című sorozata érdemelte ki.

A zsűri elnöke Kaiser Ottó fotográfus volt, tagja Keleti Éva Kossuth-díjas fotográfus, Haris László fotóművész, érdemes művész, a Magyar Művészeti Akadémia elnökségi tagja, Potyó Imre környezetkutató, a 2020-as pályázat díjazottja, 2018-ban és 2020-ban az év természetfotósa, valamint Rizsavi Tamás fotográfus volt.

A fotópályázat jelenleg Debrecenben mutatkozik be szabadtéri kiállításon, de a tervek szerint a fotók több városban is láthatók lesznek majd országszerte – mondta el Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára az Eiffel Műhelyházban tartott díjátadón.

A nyertes képek megtekinthetők ide kattintva.