Kínába indul charterjárat Budapestről

Forrás: turizmus.com

 2016. március 10. 15:18

Magyarország lesz a Kína–KKE Befektetési és Kereskedelmi Expó díszvendége júniusban Ningbo városában, ahová a rendezvény idejére charterjárat indul Budapestről.

Szabó László külgazdasági és külügyminiszter-helyettes megbeszélést folytatott Wang Jianhouval, Ningbo város alpolgármesterével, aki átadta a hivatalos meghívót a 2016. június 8–12. között tartandó Kína-Közép-Kelet-Európa Befektetési és Kereskedelmi Expóra, melynek idén Magyarország lesz a díszvendége. A rendezvény keretében kínai–magyar kis- és középvállalkozói workshopot is rendeznek – írja a kormany.hu.

A tárgyalás napirendjén szerepelt az expóra indítandó charterjárat és a Budapest–Ningbo cargojárat elindításának lehetősége is. Szabó László üdvözölte a felvetést és hangsúlyozta, hogy a közvetlen légi járat és cargokapcsolat létrehozása nagymértékben hozzájárulhat a magyar–kínai gazdasági, kereskedelmi és turisztikai kapcsolatok további erősödéséhez.

Szabó László hangsúlyozta annak fontosságát, hogy Kína március 4-én megnyitotta regionális turisztikai képviseletét a magyar fővárosban, a Bank of China regionális irodát nyitott Budapesten, s tavaly közvetlen légi járatot indított Budapest és Peking között az Air China. Az alpolgármester reményét fejezte ki, hogy a turisztikai külképviselet megnyitásával egyre több kínai turista választja Magyarországot és a kelet-közép-európai régiót Nyugat-Európa helyett.

Wang Jianhou Budapesten megbeszélést folytatott a Nemzeti Befektetési Ügynökség, a Magyar Nemzeti Kereskedőház képviselőivel és a Budapest Airport ingatlanokért felelős igazgatójával is.