Kínába tartó tengerjáró utakat is törölnek a koronavírus miatt

Forrás: turizmus.com

 2020. január 28. 16:43

A hajózási iparágat is megrázta a veszélyes koronavírus terjedése, több társaság lemondta a közelgő hajóutakat, mások pedig arra törekszenek, hogy az utasok biztonságának megóvása mellett is folytassák a hajóutakat.

Eddig több mint 100 ember esett áldozatul a vírusnak Kínában, rajtuk kívül világszerte több ezer fertőzött esetet találtak. Bár a vírus Vuhan városában, Sanghajtól alig több mint 500 mérföldnyire, vagyis 800 kilométernyire nyugatra ütötte fel a fejét, az országszerte működő hajótársaságok is kénytelenek voltak cselekedni.

Ahogy azt Chris Gray Faust, a Cruise Critic felelős szerkesztője a Travel + Leisure-nek elmondta, a legjobb, amit azok az utazók tehetnek, akik a közeljövőben Kínába tartó vagy Kínát elhagyó hajóutakon vesznek részt, hogy közvetlenül a hajótársasággal vagy az utazási irodák képviselőivel lépnek kapcsolatba. Hozzátette, minden utazási társaság, amelyik a hajóutak lemondására kényszerült, teljes mértékben vissza kell, hogy térítse az út költségét a vásárlóknak.

A Cruise Critic közlése alapján a Royal Caribbean törölte Sanghajból induló járatait. A USA Today számára elküldött nyilatkozatában a hajótársaság szóvivője így fogalmazott: „Az utasok és a személyzet egészsége és biztonsága elsődleges szempont a számunkra. Együttműködünk az Egészségügyi Világszervezettel (WHO), a járványügyi központokkal és a kormányzati egészségügyi szervekkel a helyzet megfigyelése érdekében.”

A hajózási iparágat is megrázta a  koronavírus terjedése

Fotó: 123rf.com

A lap értesülései szerint a Costa Cruises hét hajójáratot törölt nemrégiben, a cég egyik szóvivője azt nyilatkozta, fokozzák az egészségvédelmi és biztonsági intézkedéseket. A társaság külön protokollt dolgozott ki a fertőző betegségek behurcolásának, illetve terjedésének megelőzése érdekében.

Az MSC Cruises szintén törölte az MSC Splendida január 28-i járatát, a hajó február 1-ig mindenképpen a kikötőben állomásozik majd.

Bár a NorwegianCruise Line és a Viking Cruises eddig nem törölt még járatot, mindkét társaság figyelemmel követi a vírus terjedését.

A NorwegianCruise Line egy úgynevezett „érintés nélküli” technológiával méri a kínai kikötőkből érkező utasok testhőmérsékletét, és akinek 100.4 Fahrenheitnél, vagyis 38 Celsius-foknál magasabb a testhőmérséklete, azt nem engedik fel a fedélzetre.

Azok az utasok, akik az elmúlt 30 napban Vuhanban jártak, szintén nem utazhatnak a hajók fedélzetén.

A Viking szóvivője elmondta a Cruise Criticnek, hogy a társaság programjában nem szerepelnek hajóutak egészen márciusig, ugyanakkor nagy figyelemmel kísérik a vuhani koronavírus helyzetét, és a következő hetekben is folytatják a vírus monitorozását.