Kitiltanák Lipótvárosból a turistabuszokat?

Forrás: turizmus.com

 2015. június 11. 15:40

Többek között erről is hallhattak a Magyar Utazási Irodák Szövetségének június 10-i vacsoráján a résztvevők a Vénhajó Étteremben, ahol vendégként a Belváros fejlesztéseiről beszélt Szentgyörgyvölgyi Péter, az V. kerület polgármestere.

A lassan hagyományossá váló eseményen ismét szép számban képviseltették magukat az utaztatók, akik azonban a kellemes környezetben elfogyasztott finom falatok előtt rossz hírekről hallhattak. Szentgyörgyvölgyi Péter V. kerületi polgármester ugyanis nem rejtette véka alá azon törekvésüket, hogy tervezik a turistabuszok kitiltását a teljes Lipótvárosból, mint fogalmazott, bizonyos időintervallumokban.

A bejelentés annál is inkább meglepte az irodákat, mert az elmúlt hónapokban úgy tűnt, hogy a Fővárosi Turisztikai Kerekasztal egyeztetései nyomán jó irányt vesz a turistabuszok közlekedésének ügye. Ami pozitívum, hogy az id. Antall József rakparton kialakítottak már buszparkolókat, és a Széchenyi alsó rakparton is tervezik további megállók kijelölését. A szakma bízik benne, hogy észérvekkel elkerülhető a kitiltás, amely teljesen életszerűtlen, hiszen az intézkedés az adott időintervallumban – melyről konkrétum nem hangzott el – érintené például a szállodákat is, ahova nem juthatnának el a buszok. De ahogyan a jelenlévők fogalmaztak, a nemzetközi jelentőségű belvárosi látnivalókhoz is meg kell valahogyan érkezniük a turistáknak. (Az MTI másnapi, június 11-i híre szerint az id. Antall József rakparton kialakított buszparkolónak köszönhetően július elsejétől – a reggel 7 és 9 óra közötti időszakot leszámítva – autóbusz-behajtási tilalom lép életbe Lipótvárosban, a Szent István körút–Bajcsy-Zsilinszky út–József Attila utca–Széchenyi István tér–id. Antall József rakpart által határolt területen. A tilalom nem érinti a közösségi közlekedés járműveit, a területen belül található szállodákhoz, intézményekhez érkező autóbuszok számára pedig behajtási engedélyt adnak ki.)

Belváros-Lipótváros az elmúlt években végrehajtott fejlesztéseknek is köszönhetően egyre vonzóbb az itt élők és a külföldiek számára egyaránt, a közterek rendbetétele jót tett a kiskereskedelemnek is, illetve újra elkezdte vonzani a befektetőket, amire bizonyíték több újonnan nyílt szálloda és folyamatban lévő beruházás, mint a Párizsi udvar fejlesztése, vagy a déli Klotild-palota szállodává fejlesztése.

Érdekességképpen az idegenvezetők figyelmébe ajánlotta a polgármester a Belvárosi Piacot is a Hold utcában, amely a részben már beköltözött izgalmas vendéglátóhelyek révén érdekes gasztrohelyszínné vált.

A tervek között az egyik legérdekesebb – igaz, még csak tervezési fázisban tart és a megvalósítás befektető kérdése is – a Belváros összekötése a Dunával, a 2-es villamos szintjének kiszélesítésével, az autóút lesüllyesztésével, a Lánchíd és az Erzsébet híd közötti szakaszon. Küszöbön áll a Városház utca, a Szervita tér és a Kossuth Lajos utca megújítása, az egykori tévészékház sorsa azonban a tulajdonosváltások miatt egyelőre nem tisztázott.

Erdei Bálint elnök felajánlotta a MUISZ segítségét a turizmust is érintő  kerületi döntések szakmai előkészítéséhez, véleményezéséhez.

A vacsorát megtisztelte jelenlétével Gyenizse Dorottya, az NGM főtanácsosa is, aki röviden tájékoztatta a szakmát a most megjelent jogszabályváltozásokról, amely érinti a szakképzések körét és a tevékenységért felelős személy kérdését is.

Az este folyamán új rendkívüli tagként bemutatta kínálatát és szolgáltatásait a Pauker Nyomda.

A MUISZ felhívta a tagság figyelmét, hogy közgyűlését június 23-án 14 órakor tartja, a helyszínről hamarosan tájékoztatja a tagságot.

Az esemény fotóit megtekintheti Képgalériánkban ITT.