Kiváló eredmények, ötcsillagos tervek a Lufthansánál

Forrás: turizmus.com

 2014. szeptember 06. 14:09

Több utast szállított és magasabb kapacitáskihasználtságot ért el 2014 első hét hónapjában a Lufthansa a magyar piacon, és jól teljesítettek a Lufthansa-csoport tagjai is.

Jelentős bővülést ért el a Lufthansa Magyarországon 2014 januárja és júliusa között: a légitársaság 393 000 utast szállított az év első hét hónapjában, ami 2 százalékos bővülésnek felel meg, miközben a magyarországi utasok jegyvásárlása 6 százalékos többletet mutat az előző év hasonló időszakához képest. A Lufthansa-csoport többi tagja közül az Austrian Airlines 7, míg a Brussels Airlines 26 százalékkal több utast mondhat magáénak.

Antal Gábor, a Lufthansa-csoport magyarországi vezetője szerint az utasaik örömmel vették a Brussels Airlines februárban bejelentett és márciusban életbe lépett új menetrendjét, amely szerint az első járat reggel 6.30-kor indul Budapestről, míg az utolsó járat 20.50-kor száll fel Brüsszelből. Szeptembertől pedig nagyobb, Airbus A319-es gépek közlekedtetésével 30 százalékkal növeli kapacitását a légitársaság a belga és a magyar főváros között – tett hozzá.

A magasabb utaslétszámot jobb kapacitáskihasználtság mellett érték el a légitársaságok: a Lufthansa 71,3 százalékot ért el (+2 százalékpont), a Swiss 84 százalékos kihasználtsága 8 százalékponttal magasabb, az Austrian Airlines 72 százalékos eredménye 6 százalékpontos bővülésnek felel meg, míg a Brussels Airlines gépei 87 százalékos kihasználtsággal repültek az év első hét hónapja során.

Antal Gábor a minőségi szolgáltatásokkal és fejlesztéseikkel magyarázza a magyar utasok 6 százalékkal magasabb arányú jegyvásárlását a Lufthansa járatain, és jelentősen emelkedett a prémiumutasok száma – az első osztályon egy év alatt megduplázódtak a foglalások. A növekedés főleg az Észak-Amerikába irányuló üzleti forgalmon látszik.

A Lufthansa magyarországi kínálata évek óta stabil, hiszen hetente 66, a Lufthansa-csoport pedig 127 járatot üzemeltet Budapest és Európa főbb városai között.

A Lufthansa az Európán belüli útvonalakon 22,9 százalékos piacrészt mondhat magénak, ami 0,5 százalékpontos bővülés, míg a Lufthansa-csoport 41 százalékkal részesedik a kontinensen belüli járatokból a hálózati légitársaságok közül. A csoport továbbra is piacvezető az Észak-Amerikába irányuló utasforgalom terén és magabiztosan tartja 35 százalékos piaci részesedését.

Minden útvonalat figyelembe véve a Lufthansa 20,6, míg a csoport 35,9 százalékos piaci részesedéssel továbbra is piacvezetők Magyarországon a hagyományos légitársaságok között.

Antal Gábor és Martin Riecken a Lufthansa premium economyt bemutató installációnál, a Budapest Airport A termináljában


Az anyavállalat is növelte eredményeit

A rendkívüli kihívások – sztrájk, üzemanyagárak és a közel-keleti légitársaságok előretörése – ellenére 2014 első fél évét magasabb operatív eredménnyel zárta a Lufthansa – mondta Martin Riecken, a Deutsche Lufthansa AG európai kommunikációs igazgatója budapesti sajtótájékoztatóján. A 114 millió eurós operatív eredmény 41 millió euróval magasabb, mint az előző év hasonló időszakának eredménye. „Ezzel párhuzamosan egy átfogó minőségi, növekedési és innovációs offenzívát indítottunk, amelynek következetes végrehajtása biztosítja a Lufthansa-csoport jövőbeni versenyképességét. Ezekhez tartozik flottamegrendelésünk, és minden olyan kényelmi intézkedés, platform és szolgáltatás kifejlesztése, amely biztosítja, hogy a Lufthansa lesz a föld nyugati felének első ötcsillagos besorolású légitársasága. Ennek része a mostani premium economy utasosztály bevezetése is”- tette hozzá Riecken. A csoport 2014 első fél éve során 196 millió euróval többet, összesen 1,6 milliárd eurót fordított beruházásra, amelyből 1,3 milliárd jutott új, korszerű repülőgépek beszerzésére, illetve a flotta modernizációjára.

 

Wings többféleképp

Jelenleg a légitársasági és a csoport egyéb tevékenységeinek árbevétele 70-30 arányban oszlik meg, de terveik szerint ez néhány éven belül 60-40 százalékra módosul. Továbbra is az ügyfélközpontúságot tartják szem előtt, ennek eleme az ötcsillagos minősítésre való törekvés és a premium economy bevezetése. Ugyanakkor sokat áldoznak az innovációra is: a Wings-koncepció jegyében némileg átalakul tevékenységük. A Germanwings A320-asokból álló flottája fokozatosan átveszi a Frankfurton és Münchenen kívüli útvonalakat, és már zajlik a szintén Lufthansa-tulajdonban álló Eurowings regionális légitársaság átalakítása, bázisa Baselben jövő tavasszal nyílik, ahonnan négy A320-assal teljesít szolgálatot, rövid távú utakon. Ugyanakkor a Lufthansa hosszú távú fapadost is indít, a Wings első járata várhatóan 2015 telén száll fel.