Kiváló főszezont zárt a BAHART
Forrás: turizmus.com
2017. október 11. 17:09
Korábban történt
Az előző évben tizennégy éves rekordot döntött meg árbevétel szempontjából a BAHART, melynek okán óvatosan tervezték a 2017-es évet – mondta el Kollár. Előreláthatóan azonban a tervet nem csak teljesíteni, de akár felmúlni is képesek lesznek.
A forgalmi kimutatások alapján szépen levezethető, hogy bár sokan azt hihetik, a jó idő minden balatoni szolgáltatásnak kedvez, ez a hajózás esetében nincs így. Míg az előszezonban kiemelkedő többletet mérhettek, ahogy beköszöntött a nyári hőség, ez látványosan visszaesett. A személyhajózás tekintetében két százalékos visszaesés volt tapasztalható 2016-hoz képest, az idei terv ugyanakkor így is kényelmesen elérhető maradt.
A vezérigazgató kiemelte a marketing fontosságát. Stratégiájuk része azon kuponfüzetek, melyeket az utasok a jeggyel kaphatnak, és amelyek számos kedvezményt nyújtanak a balatoni szolgáltatásokból. A BAHART érdeke, hogy a balatoni turisztikai helyszíneket, attrakciókat népszerűsítse, remélve, hogy a látogatók hajóval keresik majd fel azokat. Ehhez kapcsolódik szlogenjük: „az élményhez hajó visz”.
Marketingstratégiájukról és a futó, illetve befejezett fejlesztésekről további részletek az interjúban hallhatók.
Hallgasson bennünket!
A Turizmus.com rádióműsora csütörtökönként hallható a Trend FM-en, 17.15-18.00 között.
Ismétlés szombat délutánonként, a 17:30-as híreket követően.
A műsort szerkeszti: Kenderesy Nadin, a Turizmus Kft. PR igazgatója (kenderesy.nadin@turizmus.com).
