Köszöntötte idei félmilliomodik utasát a BAHART

Forrás: turizmus.com

 2018. augusztus 07. 17:37

A BAHART vezetése 2018. augusztus 7-én délután köszöntötte félmilliomodik személyhajó utasát.

„Bizakodók vagyunk a teljes hajós szezon eddigi alakulása alapján, hiszen az üzleti tervünkben rögzített előzetes várakozásokat is felülmúlva teljesít egyelőre a társaság két kiemelt üzletága, a személyhajózás és a komp ágazat is. Összességében már több, mint 1,3 millió utast szállítottak a személyhajók és kompok idén. A rév üzletág esetében az elmúlt hétvégén az utasszám meghaladta a 800.000 főt, így akár az is elképzelhető, hogy ismét rekordszámú utast szállítanak a kompok a Balaton két partja között idén" – mondta Kollár József, a BAHART vezérigazgatója.

A személyhajózás tekintetében a növekedés mértéke a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva biztató még annak ellenére is, hogy az augusztus elején beköszöntött kánikula alapvetően nem kedvez a hajózásnak. A települések közötti menetrendi járatokon összességében még így is 15.000 fővel többen utaztak eddig az év során.

A legkedveltebb járatok a Siófok-Balatonfüred-Tihany háromszögben, illetve a Fonyód-Badacsony útvonalon közlekednek

Fotó: turizmus.com

Az elsősorban idegenforgalmi célokat szolgáló séta- és esti programhajózásban összességében közel 19%-os emelkedést mutatnak a jelenlegi számok a tavalyihoz képest. Kiemelkedően teljesít idén a sétahajózás nagyságrendileg 28 %-os utasszámnövekedéssel, és 30%-os emelkedést regisztráltak eddig a családoknak szóló varázshajószolgáltatás esetében és 10%-os többletet a bulihajók esetében.

A Balatoni Hajózási Zrt. személyhajóival a legforgalmasabb napokon akár 20.000 utast is szállít a Balaton egészét tekintve. Az átlagos napi utasszám a nyári kiemelt időszakban nagyságrendileg 10.000-13.000 fő. A legkedveltebb járatok továbbra is a Siófok-Balatonfüred-Tihany háromszögben, illetve a Fonyód-Badacsony útvonalon közlekednek. Számos további kikötő forgalma emelkedett az előző évhez képest, ezek között említhetjük Balatonmáriafürdőt, Balatonföldvárt, Keszthelyt is.

Kapcsolódó cikkek

Tavasz a BAHART-nál

2018. május 03.