Közel tíz százalékkal több légi utas Budapesten

Forrás: turizmus.com

 2014. szeptember 05. 14:29

Augusztusban, a legforgalmasabb nyári hónapban 9,2 százalékkal haladta meg a légi utasok száma az egy évvel korábbi értéket a Budapest Airport termináljain. London továbbra is toronymagasan vezet a választható városok versenyében.

Nem kevesebb, mint 943 582 induló és érkező utast fogadtak és indítottak a budapesti repülőtérről az év nyolcadik hónapjában, ami 9,2 százalékkal haladta meg a tavaly augusztusi forgalom mértékét. Ráadásul a növekedés motorja immár nem pusztán a repülőgépek jobb kihasználtságában, a nagyobb load factorban rejlik. Most már határozottan érződik az idén elindított új járatok hatása is, hiszen a repülőgépmozgások száma is 3,1 százalékkal lett magasabb, mint tavaly ilyenkor. Egy híján 8000 fel- és leszállást rögzítettek augusztusban.

Idén startolt az Air Serbia a naponta közlekedő belgrádi járattal, a török Pegasus Airlines isztambuli járatot nyitott, új a nyári szezonban a Vueling barcelonai járata és a Transavia France Párizs Orlyra közlekedő járata. Emellett  egy sor, már itt lévő légitársaság nyitott új járatokat vagy bővítette a heti járatszámot, esetleg nagyobb gépeket állított forgalomba. Az Emirates már megkezdte a jegyárusítást az október végén induló napi dubaji járatára, amelyet ráadásul mindjárt egy széles törzsű Airbus A 330-assal géppel indít. A Wizz Air pedig nemrégen jelentette be, hogy jövőre újabb, sorrendben a kilencedik gépet hozza budapesti bázisára, ami 15 százalékkal növeli a kapacitásait.

A Budapest Airport előrejelzése szerint, ha a mostani trend folytatódik, úgy az év végére az utasforgalom meghaladhatja az évi 9 milliót főt, ami rekordnak számít a repülőtér történetében.

Ami a külföldi városok versenyét illeti: a forgalmi statisztikák élén toronymagasan vezet London a második helyezett Párizs előtt, utána Frankfurt következik, majd Amszterdam és Isztambul feljött az ötödik helyre.