Közlekedési káosz várható Hollandiában

Szerző: Veér Jenő

Forrás: turizmus.com

 2019. március 16. 18:10

A Holland Közlekedési Dolgozók Szakszervezete (FNV), amely az egyik legerősebb a nyugati világban, március 18-ára, hétfőre sztrájkokat hirdetett.

A munkabeszüntetés a repülőtéri biztonsági szolgálatoknál, a poggyász- és árurakodóknál, valamint a repülőgép és a terminálok takarítói, illetve a karbantartói körében lesz. Hozzájuk csatlakoztak a repülőtéri Holland Államvasutak szolgálatának és más közlekedési ágazatoknak a dolgozói.

A tervezett sztrájkok eltérő időpontokban, de mind hétfőn lesznek, és részben figyelmeztető jellegűek. A biztonsági szolgálatok például a schipholi repülőtér csúcsidejében, a déli órákban, 12.30 és 13.30 között nem dolgoznak, mert a jelenleg érvényes kollektív szerződésük és az abban foglalt nyugdíjszabályok nem rögzítik egyértelműen, hogy 66 évesen nyugdíjba lehet menni.

Több száz alkalmazott jelezte, hogy részt kíván venni a sztrájkban

Fotó: [www.luchtvaartnieuws.nl

A jelenlegi szabályozás azt sem teszi lehetővé, hogy akinek a munkája során valamilyen tartós egészségkárosodás keletkezik, az előbb kérhesse a nyugdíjazását. Több száz alkalmazott jelezte, hogy részt kíván venni a sztrájkban, sőt megkérdőjelezi annak figyelmeztető jellegét, és követeli a meghosszabbítását, a tervezett tárgyalások eredményétől függően legalább a teljes munkanapra.

Pénteken a Nederlandse Spoorwegen (Holland Államvasutak) szakszervezeti vezetői is bejelentették, hogy csatlakoznak a reptéri biztonságiak kezdeményezéséhez, de hogy a közlekedési káosz még teljesebb legyen, nem a déli, hanem a reggeli órákban. Így pl. az Intercity járatok, valamint a reptéri vonatok egyelőre meghatározatlan ideig nem fognak közlekedni, akadályozva a repülőtér elérhetőségét.

Ugyancsak szolidaritásból, az Amszterdam-Schiphol között közlekedő menetrend szerinti autóbusz járatokból csak minden harmadikat tervezik elindítani. Bár véglegesen még nem döntöttek, de az FNV felszólította a repülőtéren üzemelő taxis társaságot, a Schiphol Taxit, hogy szintén ritkítsa vagy bizonyos időre szüneteltesse szolgáltatásait.

Mindez azt eredményezheti, hogy a KLM és az Amszterdamba igyekvő külföldi légitársaságok járatait eleve törlik, vagy nagy késéssel repülnek. Bár az FNV és az illetékes közlekedési ágazatok vezetői között a tárgyalások a hétvége ellenére folyamatosak, de úgy tűnik, hogy az álláspontok nagyon messze vannak egymástól, és nagyon valószínű, hogy az utolsó napokban sem fognak közeledni.