Látlak, New York – csak másképp

Forrás: turizmus.com

 2017. szeptember 28. 12:05

Az amerikai nagyvárosok megismerésére, külön az Airbnb-s turistáknak, újfajta tematikus rétegtúrákat találtak ki a turisztikai szakemberek.

Ezek közül az egyik legnépszerűbb, ahogyan arról az Expressen svéd napilap szakírója tudósít, a különféle tévésorozatokhoz és filmekhez kapcsolódó bevásárló körút.

Manhattan-ben talán a legizgalmasabb a Szex és New York shopping séta. Erről a sok éve forgatott sorozatról, úgy látszik, nem lehet elég bőrt lehúzni. Arról nem szól a hír, hogy melyik korosztály az, amelyet ma Sarah Jessica Parker nevével be lehet vonzani egy ilyen túrára, de az üzlet állítólag virágzik. Ez érdeke a közönséget erősen megosztó sztárnak is, hiszen ő még időben komoly dollárösszegekre váltotta hírnevét, amikor saját márkás ruhákat és cipőket tervezett a Bloomingdales számára. Az útirány tehát egyenesen ide vezet, nem véletlenül.

Manhattan-ben talán a legizgalmasabb a Szex és New York shopping séta

 

A shoppingolás után következik a kávézókban való ücsörgés a barátnőkkel, illetve ez esetben a túratársakkal. Elég csak átmenni a Forty Carrothoz, szemben a Bloomingdales-szel, és kóstolgatni az ottani fagylaltokat, amelyek inkább fagyasztott joghurtok. Az esti szórakoztató program pedig egy balettelőadás megtekintése – ahogy annak idején Carrie is tette.

Az amerikai és európai nagyvárosok újabban előszeretettel ötölnek ki tematikus túrákat: akik nem először járnak ezekben a metropolisokban, már nem a kötelező látványosságok iránt kíváncsiak, hanem másfajta túraútvonalakra vágynak, a temetőktől a kortárs galériákig, a vegán gasztrosétáktól a kerámiaműhelyekig.

Kapcsolódó cikkek