Leépítések és sztrájk a nehéz helyzetbe került Finnairnél

Forrás: turizmus.com

 2022. november 22. 18:27

Február végéig mintegy 150 dolgozójától kénytelen megválni a Finnair. A légiutas-kísérők munkabeszüntetése miatt több mint száz járatot kellett törölni, köztük egy budapestit is.

Katasztrofális hatással van a Finnair üzleti modelljére az ukrajnai háború miatti kölcsönös szankciók részeként elrendelt oroszországi átrepülési tilalom – írja az AIRportal.

A légitársaság, amely még ki sem heverte a világjárvány okozta válságot, korábban számos ázsiai úti célra repült rövidebb északi, Oroszország feletti útvonalakon, így versenyképes opciókat tudott kínálni helsinki átszállással.

A szankciók következtében a földrajzi előnyből hátrány lett, mert az ázsiai járatoknak déli irányban meg kell kerülniük az orosz és ukrán légteret, ez órákkal hosszabb repülési időket jelent, az üzemanyag- és bérköltségek jelentős emelkedését okozva.

A légitársaság a nyereségességének helyreállítását célzó új üzleti stratégiát fogadott el, amely a korábbi közlés szerint akár 200 fős, a mostani szerint pedig február végéig mintegy 150 fős leépítéssel jár. Ebből 90 munkahely Finnországban, 57 pedig más országokban szűnik meg, de néhány munkatársnak más pozíciót ajánlanak a vállalaton belül.

Ezenfelül a légitársaság november 16-án bejelentette, hogy tárgyalásokat kezd a finnországi légiutas-kísérőkkel, emellett pedig a Thaiföldre és az Egyesült Államokba közlekedő útvonalakon 2023 végétől kiszervezné a fedélzeti kiszolgálást, amely akár 450 munkahely leépítését jelentené a cégnél.

Leépítéseket tervez az oroszországi átrepülési tilalom miatt nehéz helyzetbe kerüt Finnair

Fotó: 123rf.com

A menedzsment emellett változtatásokat javasolt például a személyzet beosztásának hatékonyságát, a pihenőhotelekre vonatkozó szabályokat és a hosszútávú járatokra vonatkozó kiegészítő órabér-szabályokat illetően.

Néhány munkavállalói csoporttal sikerült megállapodni, azonban a finnországi légiutas-kísérőkével nem. Emiatt a finn közlekedési dolgozók szakszervezete, az AKT 24 órás munkabeszüntetést szervezett november 20-án délutántól 21-én délutánig.

A légitársaság jogtalannak minősítette a légiutas-kísérők sztrájkját, amely miatt száz, Helsinkiből induló járatát volt kénytelen törölni, köztük a hétfő délelőtti budapestit is.