Lemondott a Maláj Légügyi Hivatal elnöke

Forrás: turizmus.com

 2018. augusztus 13. 11:34

Tovább gyűrűzik, immáron az országon belül a Malaysia Airlines MH-370 számú járatának nyomtalan eltűnése okozta bizonytalanság, miközben a keresési akciók sikertelensége is komoly felháborodást váltott ki a maláj és a kínai közvéleményben.

Mint ismeretes, az MH-370 járat Kuala Lumpurból Pekingbe tartva, jó időjárási és nem zsúfolt forgalmi körülmények között repülve, még 2014-ben nyomtalanul tűnt el a légi irányítási radarok képernyőiről. Azóta sem a helyi, sem a külföldi kutatócsapatok nem találtak mást néhány roncsdarabon kívül, melyet a tengeri hullámzás sodort partra. A 239 fedélzeten tartózkodó ember, valamint azok poggyászai, illetve a jelentős mennyiségű rakományból semmi nem került elő, pedig a keresésben a helyi hatóságokon kívül amerikai és ausztrál kutatóhajók és tengeralattjárók is részt vettek, a kor legmodernebb műszereivel. Kézzelfogható eredményt vagy indokot nem tárt fel a repülőgép parancsnok és az első tiszt otthonában és komputerében folytatott vizsgálat sem, így vallási vagy öngyilkossági indítékot sem találtak.

 

Fotó: luchtvaartniuws.nl

Amint Azharuddin Abdul Rahman maláj légügyi igazgató az esetet lezáró sajtónyilatkozatában elmondta, külön vizsgálták a légi irányítás szerepét, de sem értékelhető mulasztást, sem szakszerűtlen irányítást nem tártak fel. Ezért tekintettel az eset egyedi, de rendkívül tragikus voltára, mely a maláj és a kínai társadalomban nagyon komoly bizalmatlanságot keltett a polgári repülés iránt, a légügyi igazgató benyújtotta a lemondását, melyet az ágazatot felügyelő maláj miniszter elfogadott. Utódja kinevezéséig, melyről egyelőre még nem született döntés, ügyvezetőként látja el korábbi feladatait.