Lengyelország három hétre bezár december végétől

Forrás: MTI

 2020. december 18. 10:53

A koronavírus-járvány harmadik hullámát elkerülendő országos karantént léptetnek érvénybe Lengyelországban december végétől január közepéig. Szilveszterkor külön kijárási korlátozásokat vezetnek be.

Adam Niedzielski egészségügyi miniszter azzal indokolta a döntést, hogy a járványban megfertőződöttek számának növekedése az utóbbi hetekben 10 ezer körülire lassult le, az erről a szintről esetleg elinduló harmadik hullámmal azonban nem biztos, hogy az egészségügyi rendszer meg tudna birkózni.

Erre hivatkozva közölte: a jelenlegi járványügyi intézkedések mellett december 28-tól január 17-ig teljesen bezárnak az eddig a szolgálati utak céljából vendégeket fogadó szállodák. Továbbá a patikák, az élelmiszer- és illatszerboltok kivételével újból bezárnak a bevásárlóközpontok üzletei.
Az említett időszakban nem működhetnek a sípályák sem. A "szervezett közlekedéssel" külföldről érkezők számára tíznapos karantén lesz kötelező.

A lengyelek este 19 és hajnali 6 óra között szilveszterkor is csak a legszükségesebb esetekben – például gyógyszerbeszerzési vagy szolgálati okokból – hagyhatják el otthonaikat.

Varsói toronyházak. A szállodáknak is teljesen be kell zárniuk három hétre december végétől Lengyelországban

Fotó: 123rf.com

A karácsonyi ünnepek előtt viszont nem terveznek kijárási korlátozásokat Niedzielski szerint. A korábbi rendelkezések értelmében karácsonykor a lakásokban is legfeljebb öt személy csatlakozhat az ott élőkhöz.

Lengyelországban jelenleg zárva tartanak a kulturális és sportintézmények, az éttermek, továbbá korlátozták a tömegközlekedésben, a boltokban, a templomokban tartózkodók számát. Az iskolák távoktatásra tértek át, és ötnél többen sehol nem gyűlhetnek össze.

Az országos karantén befejeztével, január 17-én véget ér a kéthetes oktatási szünet is. A korábban bejelentett tervek szerint onnan kezdve fokozatosan visszaállítják a hagyományos iskolai oktatást.

A miniszter azon reményének adott hangot, hogy az eddig bejelentett korlátozások kellőképpen előkészítik a terepet a készülő oltási kampányhoz. Niedzielski lehetségesnek találta, hogy az első 10 ezer adag vakcina már röviddel a karácsonyi ünnepek után megérkezik Lengyelországba.