Luxemburgban ingyenes lesz a tömegközlekedés

Forrás: 24.hu

 2018. december 06. 14:18

Luxemburg lesz az első ország a világon, ahol nem kell majd fizetni a tömegközlekedésért.

A kormány javaslata szerint jövő nyártól a vonatok, a villamosok és a buszok használata ingyenessé válik – adja hírül a 24.hu.

Xavier Bettel miniszterelnök szerdán kezdte meg második ciklusát az ország élén, kampányában pedig a környezetvédelmi kérdéseket tartotta szem előtt.

Luxemburg lesz az első ország a világon, ahol nem kell majd fizetni a tömegközlekedésért

Fotó: pixabay

A főváros, Luxembourg a hatalmas dugókról és torlódásokról híres, mert – bár a településen csak 110 ezer ember él – naponta 400 ezren érkeznek ide dolgozni. Egy tanulmány szerint 2016-ban a luxembourgi autósok átlagban 33 órát ültek dugóban.

Az ország vezetése eddig is progresszívan állt a közlekedéshez. Idén nyártól a gyerekeknek és a 20 évnél fiatalabbaknak lett ingyenes a tömegközlekedés. Emellett a felnőttek számára mindössze két euróba került a kétórás jegy, ennyi idő alatt pedig szinte bárhová el lehet jutni a miniatűr államban.


Kapcsolódó cikkek