Magyar Kincsek sorozatot indít a Magyar Termék Nonprofit Kft.

Forrás: turizmus.com

 2017. július 04. 12:09

Új eseménysorozatot indít a MAGYAR TERMÉK Nonprofit Kft. A Magyar Termék tanúsító védjegyrendszert működtető társaság Magyar Kincsek néven szervez túrákat.

Ezeken kiemelkedő hazai kulturális, természeti, történelmi értékeket mutat meg az érdeklődőknek.

Az egynapos programokon egy-egy régió kincseiből válogatnak, ezek között van olyan lélegzetelállító helyszín, amelyet még a szomszéd településen élők közül is kevesen tudnak, más esetben pedig például egy híres épület ismeretlen részébe kalauzolják el a velük tartó partnereket, illetve mindazokat, akiknek az érdeklődését fel akarja kelteni a Magyar Termék védjegyekben rejlő lehetőségekre

Benedek Eszter ügyvezető szerint az új kezdeményezéssel túl akarnak lépni a szokásos ügyfélrendezvényeken, és fel akarják hívni arra a figyelmet, hogy sok olyan „Magyar Kincs" van, amely érdemes arra, hogy szélesebb körben is megismerjék, csak meg kell találni és népszerűvé kell tenni őket. Másfelől pedig még a legismertebb „Magyar Kincseknek" is vannak olyan értékeik, amelyek bemutatásával növelhető a vonzerejük.


Az ügyvezető szerint így kapcsolódik a Magyar Kincsek programsorozathoz a Magyar Termék tanúsító védjegy, hiszen ennek is az a célja, hogy a megbízható hazai termékeket és szolgáltatásokat megmutassa és népszerűbbé tegye a vásárlók körében. Védjegyhasználóik között nagy, ismert márkák ugyanúgy megtalálhatók, mint kisebb, de ugyancsak megbízható hazai termékek. Előbbieknek a tanúsító védjegy megerősítést ad, utóbbiak pedig az emblémával bekerülhetnek egy olyan márkacsapatba, amelybe csupán a saját marketinglehetőségeik révén nehezen tudnának.

A lábatlani székhelyű MAGYAR TERMÉK Nonprofit Kft. a Magyar Kincsek nyitórendezvényén a saját környékére kalauzolta el a partnereit, úgy megmutatva az esztergomi bazilikát, ahogyan azt csak kevesen láthatják, valamint a Gerecse hegység szívében egy olyan ámulatba ejtő kőfejtőbe vitte el az érdeklődőket, amelyet még a helyiek közül is csak kevesen ismernek.

Benedek Eszter a Magyar Kincsek eseménysorozat következő állomásainak kiválasztásában számít a védjegyhasználóik javaslataira is, hiszen a helyben élők tudják a legjobban, hogy a környékük milyen kincseket rejt. A következő túra a tervek szerint még a nyáron „Halországba", valamint az egyik legszebb hazai kastélyba és angolparkba vezeti majd az érdeklődőket.