Magyar légitársaság alapítására készül a LOT

Forrás: turizmus.com

 2018. március 23. 10:38

A LOT vezérigazgatója az Airportal.hu-nak adott nyilatkozatban azt mondta, meg akarják győzni a magyarokat, hogy a LOT magyar társaság is.

Átvette első 9-es, és összességében a kilencedik Dreamlinerét a LOT lengyel légitársaság Everettben a Boeingtől – írja az Airportal.hu. A LOT vezérigazgatója szerint ezzel új időszámítás kezdődik a cég életében, és szeretnének magyar AOC engedélyt szerezni, és ezzel megalapítani a LOT Magyar Légitársaságot.

Rafal Milczarski az átadási ünnepségen azt mondta, hogy most elkezdődhet a fejlesztés második fázisa. Mint mondta, a növekedés az egyetlen módja annak, hogy túléljenek a mostani európai piacon. Milczarski a magyar szakportálnak azt nyilatkozta: meg kell tudniuk győzni a magyarokat, hogy a LOT egyszerre lehet lengyel és magyar légitársaság is.

A Lot magyar leányvállalat alapítására készül

Fotó: turizmus.com

Ennek érdekében a LOT magyar AOC-t is akar szerezni. Milczarski hangsúlyozta, hogy számít azokra az emberekre, akik tehetségesek, beszélnek angolul, és szeretnének valami újat alkotni, akik meg akarják alkotni a LOT Magyar Légitársaságot.

Kapcsolódó cikkek