Március 3-ától már tényleg új reptér lesz Isztambulban

Forrás: turizmus.com

 2019. január 30. 10:44

Az Istanbul International Airport (IGA) megnyitásával bezárják az eddig működő Atatürk légikikötőt – írja a Buying Business Travel.

Az új Istanbul Airport, amelyet Recep Tayyip Erdogan októberben ünnepélyesen már átadott, de azóta gép csak szórványosan szállt le ott, március 3-án nyílik meg teljes egészében az utasok előtt. Az Atatürk ezzel bezár a menetrend szerinti járatok előtt. Kadri Samsunlu, az IGA üzemeltetőjének vezérigazgatója azt mondta: "felkészültünk az eseményre".

A repülőtér duty free zónájának második fázisa január 15-én készült el 15 új üzlettel, és így 53 ezer négyzetméternyi kereskedelmi terület alakult ki. Az IGA egy közvélemény-kutatáson is tesztelte az új repülőteret, és a megkérdezettek 90 százaléka elégedett volt a szolgáltatásokkal, beleértve a biztonságot, az információkat és a check-in körülményeit.

Az Istnabul lesz a legnagyobb légikikötő a világon

Fotó: igairport.com

Samsunlu tájékoztatása szerint kezdetben 90 millió ember kiszolgálására készülnek, amit 200 millióra szándékoznak növelni, amikor már minden fejlesztési fázissal elkészülnek, és így az Istanbul lesz a legnagyobb légikikötő a világon – állította.

A jelenlegi legforgalmasabb repülőtér a világon az Atlanta, amely 104 millió utast fogad évente. Méretét tekintve az Istanbul például 3,5-szer nagyobb, mint a pekingi a 80 millió négyzetkilométerével.

Ahogy a repülőtér is felkészül a teljes működésre, a Turkish Airlines is új járatokat jelentett be Isztambulból, így a nemzetközi vonalakon például Moszkvába, Frankfurtba, Münchenbe, Párizsba, a türkmén fővárosba, Asgabatba, a grúz Tbiliszibe, Ciprusra, Kuvait városába és az azerbajdzsán fővárosba, Bakuba.