Márciustól újraindítja Budapest-Párizs járatait az Air France

Forrás: turizmus.com

 2021. február 26. 11:34

Újból elérhetővé válnak az Air France Budapest és Párizs közt közlekedő járatai márciustól: kezdetben heti háromszor, később pedig naponta kötik össze a két fővárost. Áprilistól már az Easyjet is repül hetente kétszer az útvonalon.

A légitársaság szigorú biztonsági intézkedésekkel, rugalmas módosítási és lemondási feltételekkel, valamint a korlátozásokhoz igazított hűségprogrammal garantálja a biztonságos és kényelmes utazás lehetőségét – hangsúlyozza az Air France közleményében.

Az első járat március 2-án indul útjára a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről a Párizs-Charles de Gaulle repülőtérre. Kezdetben heti háromszor lehet utazni a francia fővárosba, a tervek szerint viszont a hónap végére napi rendszerességgel járnak majd a gépek oda-vissza.

Azonban felhívják a figyelmet arra, hogy a pontos, folyamatosan frissülő menetrendet érdemes az Air France weboldalán vagy applikációjában figyelemmel kísérni a koronavírus-járvány terjedése ellen esetlegesen bevezetett újabb korlátozások és változások miatt.

Mint írják, az Air France a koronavírus-krízis kitörése óta a lehető legszigorúbb egészségügyi intézkedéseket vezette be az repülőút minden szakaszánál mind az utasok, mind a személyzet biztonsága érdekében, ezeket az aktuális helyzet tükrében folyamatosan felülvizsgálják, szükség esetén pedig módosítják.

parizs_repulo_123rf

A koronavírus-járvány miatt az Air France minden 2021. december 31-ig lefoglalt repülőjegyre ingyenes visszaváltási és változtatási lehetőséget kínál

Fotó: 123rf.com

Mindezeken felül, hogy megkönnyítse az ügyfelek számára utazásaik tervezését, a légitársaság minden 2021. december 31-ig lefoglalt repülőjegyre ingyenes visszaváltási és változtatási lehetőséget kínál, az esetlegesen törölt járatokra szóló jegyek árát pedig megtéríti.

A légitársaság a hűségprogramját is a megváltozott helyzethez igazítja, a március és december közt lejáró Flying Blue tagságok automatikusan egy évvel meghosszabbodnak.

A foglalási rendszer adatai szerint a Charles de Gaulle repülőtér és Budapest közötti útvonalon április 2-től az Easyjet is beindítja járatait – vette észre az Airportal.  A diszkont-légitársaság hetente két alkalommal, péntekenként és vasárnaponként repül majd a két főváros között.