Márciustól vonhatják ki a forgalomból a jogsértően működő Uber taxikat

Forrás: MTI

 2016. február 17. 16:30

Március végén, április elején hatályba lép az a kormányrendelet, amely lehetővé teszi, hogy a taxisokkal szemben támasztott feltételeket be nem tartó Uber taxisok gépkocsijáról egy esetleges ellenőrzés során az intézkedő levegye a rendszámot, vagyis a gépkocsit kivonja a forgalomból - közölte az NFM

Fónagy János államtitkár kiemelte: a kormányrendelet szerint a személyi és tárgyi feltételek hiánya esetén 800 ezer forint a kiszabható bírság felső határa, ebből 600 ezer forint a gépkocsival kapcsolatos tárgyi feltétekkel, 200 ezer forint pedig a személyi feltételekkel függ össze.

Az államtitkár arról is beszámolt, hogy február közepén lépett életbe az Uber-szolgáltatást érintő másik kormányrendelet, amely a jogosulatlan diszpécserszolgálatra terjed ki.

Hangsúlyozta, hogy Magyarországon a személyszállítás engedélyhez kötött, a tevékenységnek viszonylag szigorú személyi és tárgyi feltételei vannak. A személyi feltételek között említette, hogy a személyszállítást vállaló sofőrnek be kell töltenie a 21. életévét, megkülönböztetett vizsgákat kell teljesítenie és megkülönböztetett jogosítványokkal is rendelkeznie kell. A tárgyi előfeltételek között rámutatott, hogy a személyszállításra használt jármű nem lehet 10 évesnél idősebb, valamint a sofőrnek élet- és vagyonbiztosítást is kell kötnie.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy Budapesten további szabályok is érvényesek, például a budapesti taxiállomás-engedély kiváltása.
Fónagy János megjegyezte: egy Budapesten dolgozó taxisnak 450-500 ezer forint többletköltséget jelent, hogy megfeleljen a szabályoknak.

Kérdésre válaszolva elmondta, hogy a legutóbbi információk szerint már 30-40 uberes sofőr vizsgázott le annak érdekében, hogy a taxisokkal szemben támasztott személyi feltételeknek eleget tegyen.