Másfél milliónál is több utas járt Ferihegyen júliusban

Forrás: turizmus.com

 2018. augusztus 07. 17:21

Minden eddiginél nagyobb utasforgalmat bonyolított a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér júliusban: most először haladta meg az utazók száma egyetlen hónap alatt a másfél millió embert.

Pontosan 1 512 923 utas – ennyien fordultak meg a Budapest Airport termináljain 2018 júliusában. A tavalyi év hasonló időszakához képest ez 13,8 %-os forgalomnövekedés, az év első hét hónapjában 8 377 569 utasa volt a budapesti repülőtérnek (ennyi utas 2013-ban még egész évben volt), ami eddig 14,7 %-os növekedésnek felel meg az év eleje óta. A forgalom növekedése számos, egymást segítő tényezőnek tudható be, hiszen Magyarország és Budapest változatlanul vonzó idegenforgalmi célpont, egymás érik a rangos könnyűzenei fesztiválok (VOLT, Balaton Sound stb.), kedvező a külföldiek számára a forint/euró árfolyam és júliusban rendezték a Forma-1-es Magyar Nagydíjat is.

Az utasforgalom növekedése immár három és fél éve töretlenül a kétszámjegyű kategóriában található. Ebben az is közrejátszik, hogy a Budapest Airport évek óta jelentős erőfeszítéseket fordít újabb légitársaságok Budapestre „csábítására”. Idén először fordult elő, hogy egyszerre négy észak-amerikai célállomásra lehet közvetlenül eljutni Budapestről: a lengyel LOT heti négyszer repül New Yorkba és kétszer Chicagóba, az American Airlines Philadelphiába repül naponta és a hét minden napján közlekedik Torontóba az Air Canada Rouge.

A budapesti repülőtér növekedési üteme két és félszeresen meghaladja az európai repülőterek átlagát

Fotó: turizmus.com

Más hosszútávú járatokon is tapasztalható a bővülés, hiszen a Qatar Airways a múlt héttől majdnem kétszeres befogadóképességű Airbus A330-ast közlekedtet délutánonként a korábbi A320-as helyett, sőt hetente négyszer még egy késő esti járatot is beállított Doha irányába. A hagyományos európai és földközi-tengeri nyaralóhelyek felé is jelentősen bővült a forgalom. Rendkívül népszerűek a spanyol, a görög, a portugál és az olasz tengerparti városok, és kezd visszatérni a törökországi Antalya is a top-ligába.

„Különösen nagy öröm a számunkra, hogy a légi közlekedés minden szektorában látványos a fejlődés, a budapesti repülőtér növekedési üteme két és félszeresen meghaladja az európai repülőterek átlagát és a régióban is kiemelkedőnek számít” – jegyezte meg Kam Jandu, a Budapest Airport kereskedelmi igazgatója, majd hozzátette: „Éppen emiatt igyekszünk felgyorsítani a repülőtéri infrastruktúra fejlesztési tervek megvalósítását, amilyen gyorsan csak az engedélyeztetési eljárások ezt lehetővé teszik.”

Kapcsolódó cikkek