Még komfortosabb lesz utazni a dél-balatoni vasúton

Forrás: MTI

 2021. május 04. 09:07

Több helyszínen is megkezdődtek a dél-balatoni vasútfelújítás kiegészítő munkálatai; átjárók, zajárnyékoló falak, parkolók épülnek – közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt.

A fővárosból a Balaton déli partjára vezető vasútvonalat 2010 óta több projekttel átfogóan felújíttatta az NIF – emlékeztet a közlemény.

Idén március végétől a projekt kiegészítő munkálatai folynak. Siófokon megkezdődött a P+R parkoló építése. A vasútállomás mellett az eddig rendezetlenül, parkolóként használt területen 19 parkolóhelyet alakítanak ki, térfigyelő rendszer is létesítenek. Szántódon átépítik a második vágány melletti peront 365 méter hosszan, ehhez csatlakozva akadálymentes gyalogátjáró létesül. A beruházás részeként Balatonőszöd, Balatonboglár és Fonyód vasútállomásain zajárnyékoló falak épülnek, összesen két kilométeren. Balatonlellén és Alsóbélatelepen felújítják a peronokat. Balatonbogláron az első vágány mellett peronkijárat épül, Fonyódon az állomásépület előtti előteret térkövezik, valamint a vágány és a járda közötti zöldterületet is rendezik.

Vasúti átjáró Balatonlellénél. Több helyszínen is átjárók, zajárnyékoló falak, parkolók épülnek

Fotó: 123rf.com

A projekt átjárók építését is tartalmazza. Balatonföldváron a Keleti strandhoz vezet majd az új gyalogosátjáró, Bélatelepen az új közúti átjáró a strand biztonságosabb megközelítését teszi lehetővé. Balatonmáriafürdőn a Bükkfa utcánál létesül gyalogos-átkelőhely.

A dél-balatoni vonalszakasz állomásain, 45 helyszínen korlátok és kerítések is épülnek a gyalogosátjárók környezetében, valamint padokat, szemeteseket helyeznek el. Nagy állomástáblák és peronbútorok is javítják majd a vasúti szolgáltatás színvonalát.

A fejlesztés a NIF Zrt. beruházásában, uniós és hazai forrás bevonásával valósul meg.