Megduplázza kínálatát Németországban a FlixTrain

Forrás: turizmus.com

 2018. július 19. 14:21

A vártnál nagyobb kereslet miatt a tervezettnél több FlixTrain közlekedik idén nyáron Németországban.

Június közepén újabb FlixTrain állt szolgálatba Stuttgart, Frankfurt, Hannover és Berlin között, így immár napi két indulás közül választhatnak az útvonalon utazók. Az eredetileg júliusra tervezett bővítés egy hónappal előbb valósult meg a korábbi kapacitás teljes kihasználtsága miatt. Július 19-től Hamburg és Köln között is egyel több vonat közlekedik Düsseldorfot és Essent is érintve, ez lesz a negyedik jármű az útvonalon, napi kettőre növelve a járatszámot mindkét irányban.

„Három hónappal az indulása után a FlixTrain elsöprő reakciókat kapott, több útvonalon rendszeresen tele voltak a vonatok. Erre a keresletre válaszolva megduplázzuk ajánlatunkat Németország-szerte.” –mondta André Schwämmlein, a FlixBus alapítója és ügyvezető igazgatója. „Ügyfeleink első reakciói alapján arra számítunk, hogy az előzetesen célként kitűzött 500.000-es utasszámot jelentősen túl fogjuk lépni 2018 végéig.”

A vasúti összeköttetéseket integrálták a buszhálózatba

Fotó: turizmus.com

Németországban a vasúti összeköttetések már meglévő távolsági buszhálózatba való integrálásával tovább bővül a mobilitási kínálat, amely így immár több mint 600 német célállomást köt össze közúton és vasúton. Magyarországról a nyáron 17 ország több mint 100 városa érhető el zöld buszokkal. Budapestről Bécs és Zágráb felé a FlixBus megduplázta kapacitását a főszezonra, a horvát tengerpart irányába is naponta indulnak közvetlen távolsági buszok.

 

Kapcsolódó cikkek