Megépülhet a harmadik kifutópálya Heathrow-n

Forrás: MTI

 2018. június 05. 16:14

A brit kormány döntése szerint megépülhet a súlyos kapacitásgondokkal küszködő londoni Heathrow repülőtéren a harmadik kifutópálya.

A brit polgári repülési ágazat a legnagyobbak közé tartozik a világon. A szektor 22 milliárd fonttal (8 ezer milliárd forinttal) járul hozzá a brit hazai össztermék (GDP) éves értékéhez, félmillió alkalmazottat foglalkoztat, évente 285 millió utast szolgál ki, és tavaly 2,6 millió tonna teherárut továbbított. Heathrow, a világ legnagyobb forgalmú két kifutópályás repülőtere „megtelt”, kapacitásszűkössége miatt máris lemaradásban van a globális versenytársak mögött, és ez a brit gazdaság egészére is kihat - hangsúlyozta Chris Grayling közlekedési miniszter, aki történelmi horderejűnek nevezte az évek óta feszült figyelemmel várt döntést. A kormány döntését még az alsóháznak is jóvá kell hagynia. A végszavazás július közepéig várható. Az új pályát várhatóan 2025 és 2030 között adhatják át a forgalomnak.

Nagy-Britanniában évtizedek óta indulatos vita tárgya a harmadik kifutópálya megépítése

Fotó: pixabay.com

A döntés bejelentésével egy időben közzétett 93 oldalas hatástanulmány szerint a harmadik pálya megépítésével 85,5 millióról 130 millióra növelhető Heathrow éves utasforgalmi kapacitása. A bővítéssel a tanulmány szerint 60 ezer új munkahely jöhet létre, és a reálgazdasági haszon a 2050-es évekig elérheti 70 milliárd fontot (csaknem 26 ezer milliárd forint).

A közlekedési miniszter elismerte, hogy a harmadik pálya megépítése „heves érzelmeket szít” az érintett térségben. A repülőtér jelenlegi területétől északnyugatra tervezett harmadik pálya és a kiszolgáló létesítmények jelentős része lakott térségekben lenne. A beruházás helyszínének közvetlen térségében, illetve tőszomszédságában van három falu, Longford, Harmondsworth és Sipson, amelyekben nagy valószínűséggel több száz ingatlant le kell bontani. Chris Grayling azt is  bejelentette, hogy a kormány 2,6 milliárd fontos (950 milliárd forintos) kártérítési és zajvédelmi juttatásban részesíti a helyi közösségeket. Ebből az összegből 700 millió fontot a környékbeli lakások, 40 millió fontot az iskolák hangszigetelésére lehet fordítani. A Heathrow-t üzemeltető cég az aktuális piaci érték 125 százalékát kínálja azokért a lakóingatlanokért, amelyeket az építkezés miatt ki kell majd sajátítani. A repülőtér megtéríti emellett az érintett lakók teljes költözési és jogi költségeit is.

Heathrow harmadik pályájának legádázabb ellenfelei között van a környezetvédő mozgalmak és a helyi lakosság mellett Boris Johnson, London előző polgármestere, Nagy-Britannia jelenlegi külügyminisztere. Johnson még polgármesterként előterjesztett tervei alapján a Temze tengeri torkolatában, egy mesterséges vagy egy természetes szigetre kellene építeni egy új repülőteret, négy kifutópályával, Heathrow-t pedig be kell zárni, és helyén 250 ezer lakosú új nagyváros épülne. Johnson nemrégiben bejelentette, hogy ha kell, „a buldózerek elé fekve” akadályozza meg Heathrow új pályájának megépítését.

Kapcsolódó cikkek

Napi jeggyel Londonba

2018. január 04.