Mégis megmaradhat a berlini Tegel repülőtér

Forrás: turizmus.com

 2019. január 16. 20:10

A Lufthansa elnök-vezérigazgatója szerint a növekvő forgalom miatt az új légikikötő átadása után is szükség lehet a régire.

Az Airportal.hu a Bild tudósítására hivatkozva azt írja, hogy a légitársasági csoport elnök-vezérigazgatója a minap nagy visszhangot kiváltó beszédet tartott a Lufthansa évindító ünnepi hangversenyén, a berlini Konzerthausban. Carsten Spohr azt mondta: az új berlini reptér 2020 őszi átadása után talán mégis nyitva maradhatna Tegel, hiszen jelentősen növekszik a német főváros légi forgalma.

Korábban a szakember még egyetértett azzal, hogy Tegelt be kell zárni a Schönefeld déli irányú bővítésével létrehozott Berlin-Brandenburg reptér megnyitásakor.

Berlin-Tegel - talán megmaradhat

Fotó: berlin.de

Problémát jelent azonban, hogy az új helyszín csak úgy jöhetett létre, hogy vállalták a régi légikikötő bezárását. Ráadásul a repülési útvonalak is zavarnák egymást a két reptér egyidejű működése esetén.

Civilek ugyanakkor kezdeményezték Tegel megtartását, és a népszavazáson is az derült ki, hogy a berliniek ragaszkodnak a városhoz közeli, régi helyszínhez. A Ryanair is kiállt Tegel meghagyásáért. Felmerült az is, hogy Tegel csak a kisgépes és kormányzati repüléseket szolgálná. Berlin-Brandenburg bővítése mindenesetre már elkezdődött.

Kapcsolódó cikkek