Megkezdődik az M44-es gyorsforgalmi út utolsó szakaszának építése

Forrás: MTI

 2022. március 30. 16:06

Az M44-es út Szentkirálytól az M5-ös autópályáig, Kecskemétig tartó utolsó szakaszának megépülésével teljes értékű gyorsforgalmi összeköttetés jön létre Budapesttől Békéscsabáig.

Az M44-es gyorsforgalmi út nettó 106,9 milliárd forint összegű fejlesztéssel megvalósuló, 32,2 kilométer hosszú, kétszer két forgalmi sávos utolsó szakasza várhatóan 2025 elejére készül el – jelentette be Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára szerdán.

Az államtitkár emlékeztetett: a több szakaszban megépülő M44-es út Lakitelektől a békési megyeszékhelyig már az autósok rendelkezésére áll, így jelenleg három megyét kapcsol össze. A 2019 ősze óta átadott – együttesen 88 kilométeres – szakaszok nettó szerződéses értéke közel 250 milliárd forint volt. A Szentkirály és Lakitelek közötti, 4,6 kilométer hosszúságú szakasz kivitelezése, kecskeméti visszakötéssel 2020 tavaszán kezdődött meg és várhatóan 2024-ig tart.

Az M44-es több mint 125 kilométer hosszú főpályája és a közel 50 kilométernyi kapcsolódó főút mintegy 400 milliárd forintból épül meg az évtized közepére. Az államtitkár szerint 2025-re valóra válik a békésiek régi álma, hiszen a négysávos M44-esen gyorsabban, kényelmesebben és biztonságosabban érhetik el a hazai és nemzetközi sztrádahálózat távolabbi elemeit is. Már megkezdődtek a tárgyalások a román partnerrel közösen az M44-es gyorsforgalmi út Békéscsabától Gyulán keresztül a partiumi Nagyszalontáig tartó folytatásáról is.

A 2010 után átadott útszakaszoknak köszönhetően már négysávos utakon lehet autózni Egerbe, Salgótarjánba, Sopronba, Szolnokra, Szombathelyre és Veszprémbe. A még hiányzó szakaszok, összeköttetések kialakítása Békéscsaba mellett Kaposvár és Zalaegerszeg felé is folyamatban van.

2025-re gyorsforgalmi út épül Szentkirálytól Kecskemétig

Fotó: szentkiraly.hu

Juhász Zoltán, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) útfejlesztési igazgató-helyettese elmondta: az M44-es befejező szakasza csatlakozik majd a jelenleg már épülő, Szentkirály és Lakitelek közötti, közel 5 kilométeres szakaszhoz.  Az utolsó 32,2 kilométer hosszú szakasz Kecskemétig, az 5-ös számú főútig tart, ahol egy turbó körforgalom biztosítja majd a csatlakozást az M5-ös autópályával, a Kecskemét-Észak csomóponton keresztül.

A helyszínen kiosztott sajtóközlemény szerint Nagykőrösig a keresztező országos utakat és földutakat az autóút felett, a 140-es számú Cegléd-Szeged vasútvonalat a tervezett autóút alatt vezetik át. Az M44-es záró szakasza, elérve a 441-es számú főutat, azt egy külön szintű csomópontban keresztezi majd. Ezt követően a nyomvonal Nagykőrös közigazgatási területén dél-, majd észak-keleti irányban halad mintegy 5 kilométeren keresztül, Szentkirály és Kocsér települések közigazgatási határát megközelítve, attól mintegy 600 méteres távolságban halad, és végül csatlakozik az épülő Szentkirály-Lakitelek szakaszhoz.

Az M44-es gyorsforgalmi út első, Tiszakürt és Kondoros közötti 61 kilométeres szakaszát az új Körös-híddal 2019 októberében adták át. Ezt követte a Kondoros és Békéscsaba között megépült 17,6 kilométer hosszú szakasz, amelyet a Fürjesi úttal 2020 decemberében avattak fel. A harmadik eddig elkészült, Lakitelek és Tiszakürt között húzódó tíz kilométeres szakaszt az új Tisza-híddal pedig 2021 év végén adták át a forgalomnak.