Megnyílt a müncheni Oktoberfest

Forrás: MTI

 2015. szeptember 20. 16:58

Megnyílt szombaton Münchenben az Oktoberfest, a világ legnagyobb népünnepélyeként számon tartott sörfesztivál.

Az első hordó sört a hagyományoknak megfelelően a müncheni főpolgármester, a szociáldemokrata Dieter Reiter ütötte csapra - a művelet a második ütéssel sikerült - , az első korsó sört pedig a bajor miniszterelnök, a konzervatív Horst Seehofer kapta a Terézia-réten (Theresienwiese), ahol a kezdetektől, 1810-től rendezik a fesztivált.

 

"Büszke nem vagyok, de azért örülök, hogy sikerült" - nyilatkozott Dieter Reiter söröshordó-csapolói teljesítményéről. Polgármesterként ez a második fesztiválja, és jobban teljesített, mint tavaly, amikor csak a negyedik ütésre sikerült megcsapolni a hordót. Elődje, az ugyancsak szociáldemokrata Christian Ude 21 Oktoberfestet nyitott meg.
Az idei a 182. Oktoberfest. A sör minden korábbinál drágább, korsónként - vagyis literenként - 10 és 10,40 euró közötti összeget kell fizetni érte. A fesztivál október 4-ig tart, és a szervezők várakozása szerint nagyjából 6 millió látogatót vonz a bajor fővárosba.