Megnyitott a Mikulásgyár

Forrás: MTI

 2019. november 29. 14:37

Tizenötödik alkalommal nyitott meg a Mikulásgyár karácsonyi jótékonysági akció a budapesti Millenáris parkban, ahol december 21-ig családi programokkal is várják az adományozókat.

Az ünnepélyes megnyitón részt vett a finn Mikulás is, akivel vasárnap és december 6-án is találkozhatnak a Mikulásgyár látogatói – közölték a szervezők.

Az adományokat a szervezők december 21-ig várják minden nap 9 és 21 óra között a Millenáris parkban, ahol minden pénteken, szombaton és vasárnap családi programok, egyebek mellett koncertek, gyermekszínházi előadások, kézműves foglalkozások, közönségtalálkozók mellett táncház és olvasósarok is várja a vendégeket.

A Millenáris park mellett a budapesti Lurdy Házban is gyűjtik a csomagokat, ismét gyűjtőpont lesz a József Attila Színház aulája, ahonnan az ajándékokat a színház december 20-án szállítja a Millenáris parkba.

A rászorulóknak továbbra is elsősorban tartós élelmiszerre, tisztítószerekre, jó minőségű, ruhára, játékra van szükségük. Ezeket a Magyar Posta szállítja el a Magyar Vöröskereszt központjába, ahol az adományok szétosztásáról gondoskodnak – idézi a közlemény Zsolnai Endre, a Mikulásgyár alapítója szavait.

Idén a finn Mikulás otthonából, Rovaniemi városából küldték az első csomagot a Mikulásgyárba

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

A karitatív akcióban a szervezők mellett önkéntesek százai segítik az alapítvány munkáját, számos cég csapatépítő eseményként vállal szerepet a gyűjtésben, szortírozásban.

A Mikulásgyár logisztikai partnere a Magyar Posta Zrt., amely biztosítja az adományok elszállítását a Magyar Vöröskereszt központjába. A csomagokat országszerte a legtöbb postán térítésmentesen veszik át, a dobozokra rá kell írni, hogy MIKULÁSGYÁR.

Kapcsolódó cikkek