Megszépül két balatoni vasútállomás

Forrás: MTI

 2023. április 20. 15:06

A Balatonszéplak felsői vasútállomás 600 millió forintból, a balatonfenyvesi csaknem 1,4 milliárd forintból újul meg év végéig - mondta Nagy Bálint, az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) közlekedésért felelős államtitkára a projektindító sajtótájékoztatón.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a Balaton déli partján a vasúti fejlesztések 2010 óta zajlanak, azóta csaknem  73 milliárd forintot fordított a kormány a vonal megújítására. Az eddigi és a további fejlesztésekre azért is nagy szükség van, mert egy év alatt csaknem 1,6 millió ember utazik ezeken a szakaszokon - hangsúlyozta.

Az államtitkár kitért arra, hogy a május elsejétől bevezetett vármegye-, illetve országbérlet az elmúlt 12 év legjelentősebb tömegközlekedési támogatása, a bérletek iránt nagy érdeklődésre számítanak.

Pafféri Zoltán, a MÁV elnök-vezérigazgatója arról beszélt, hogy az elmúlt évek jelentős, Balatont érintő vasúti fejlesztései "beérettek". Hosszú idő óta tavaly fordult elő először, hogy a balatoni utazáshoz ugyanannyian választották a vonatot, mint a személygépkocsit - mondta, megjegyezve, hogy a siker a fejlesztések eredményének igazolása.

A tavalyi, minden korábbit felülmúló utasrekordot követően arra számítanak, hogy idén még többen választják majd a vasutat, illetve a közösségi közlekedést a balatoni úti céljuk eléréséhez - tette  hozzá.

Nagy Bálint államtitkár, Witzmann Mihály országgyűlési képviselő és Pafféri Zoltán, a MÁV Zrt. vezérigazgatója (j-b)

Fotó: MTI / Katona Tibor

A balatonfenyvesi fejlesztésekről szólva elmondta, hogy a korábbi pályafelújítást követően a fogadóépület, valamint a kapcsolódó utastájékoztatási és parkoló infrastruktúra is megújul.

Az elnök-vezérigazgató a vármegye- és országbérletekkel kapcsolatban közölte, hogy a részletinformációk már elérhetők az országbérlet.hu oldalon. Az olcsó, egyszerű és korlátlan autóbuszos és vasúti közlekedést biztosító bérletek a következő hetekben már megvásárolhatók a MÁV applikációban. Megjegyezte, hogy az új bérletkonstrukciók érvényesek lesznek a balatonfenyvesi kisvasútra is.

Witzmann Mihály, a térség országgyűlési képviselője beszédében hangsúlyozta, talán soha nem érkezett még ennyi fejlesztési forrás a Balatonhoz ilyen rövid idő alatt, mint az utóbbi néhány évben. A fejlesztések érintették egyebek közt a közlekedési infrastruktúrát, a vasutat, a balatoni hajózást, a balatoni bringakört, a Sió-zsilipet és a strandokat is - sorolta.

Beszélt arról is, hogy a Lepsénytől Balatonszentgyörgyig tartó vasútvonal 2018-ra megvalósult felújításakor már szóba került, hogy az ország másodig legfrekventáltabb vasútvonalán fontos lenne az állomások megújítása is. "A nehéz és kihívásokkal teli gazdasági helyzet ellenére is tovább tud folytatódni ez a munka" - fogalmazott.

Kifejtette, hogy a fejlesztések eredményeként minden korszerűbb és szebb lesz az utasváróktól az állomási előtereken keresztül a vizesblokkokon át egészen az utastájékoztatási rendszerig, és a fejlesztések magukban foglalnak akadálymentesített parkolókat, kerékpártárolókat, jegykiadó automatákat is. E fejlesztések a térség gazdaságát, turisztikai ágazatát egyaránt élénkíteni tudják majd - mondta.