Megtelnek hétvégékre a budapesti strandok

Forrás: MTI

 2017. június 29. 15:22

Telt ház van a budapesti fürdőkben és strandokon hétvégenként, az elmúlt szombaton több mint 25 ezren keresték fel a strandokat, ami csaknem annyi volt, mint tavaly a Dagály fürdő nélkül számított forgalom.

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH) adatai szerint januártól a 11 egységük teljes forgalma 1,809 millió volt, csak múlt szombaton közel hétezren fürdőztek a Palatinuson.

Június végére várhatóan elérik az 1 millió 854 ezres látogatószámot, ami 66 ezerrel haladja meg a tavalyi első féléves forgalmat. Ez azért figyelemre méltó, mert idén nem üzemel a Dagály fürdő.

A korábbi közlés szerint tavaly egész évben több mint négymillió vendég kereste fel a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. által üzemeltetett fürdőket és strandokat, ami 11,5 milliárd forintot meghaladó rekordforgalmat eredményezett, a látogatószám három, a bevétel tizennégy százalékkal nőtt 2015-höz képest.

A hétköznapi forgalom még alacsony, de július közepétől már egész héten erősebb forgalom várható

 

Hegyi Ákos, a Magyar Fürdőszövetség főtitkára az MTI-nek elmondta: az iskolai szünet, azaz június közepe óta sokan kezdték a nyaralást, a fürdők hétvégéken országszerte zsúfoltak. A hétköznapi forgalom még alacsony, de július közepétől már egész héten erősebb forgalom várható.

A fürdők jól felkészültek az idei szezonra, a forgalom is jól alakul, kedvező évet zárhatnak a létesítmények – tette hozzá a főtitkár.