1,5 milliárdból újul meg a kismarosi kisvasút

Forrás: MTI

 2020. július 07. 13:13

Több mint 1,5 milliárd forintból megújul a kismarosi kisvasút, ennek keretében 14 kilométeres szakaszon újítják fel a vasúti pályát, és új járműveket is beszereznek.

A királyréti és kemencei múzeumvasút pályafelújítása mintegy 14 kilométeres szakaszt érint, ami egymilliárd forint ráfordítást igényel. További 420 millió forint költséget jelent 15 jármű és egy gőzmozdony felújítása, valamint 2 új jármű beszerzése. Ezen túl 92 millió forintból újítják fel a királyréti erdei vasút paphegyi műszaki kiszolgáló épületét –mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, a térség országgyűlési képviselője sajtótájékoztatón.

A királyréti vasút idén áprilistól, várhatóan 2021-ig nem jár, a kemencei két szakaszon áll le a nyáron és indul újra 2021 tavaszán. A Szob-Márianosztra-Nagyirtás-Nagybörzsöny vonal menetrend szerint, zavartalanul közlekedik és várja az utazóközönséget.

Pillanatkép 2014-ből

Fotó: Facebook

Rétvári Bence felidézte: 2017-ben született kormányhatározat a felújításról, amelyben a királyréti mellett kisebb részben a kemencei kisvasút is érintett. A felújításokat az Ipoly Erdő Zrt. valósítja meg, a társaság a turisztikai támogatások lehívását követően lefolytatta a közbeszerzéseket, és már a munkavégzés is elkezdődött.

Horváth Barnabás, az Ipoly Erdő Zrt. főmérnöke emlékeztetett arra, hogy a kisvasút az 1890-es évek elején épült, 600 milliméteres nyomtávval, fa- és kőszállítás céljából. Az 1950-es évek környékén indult el a személyszállítás irányába, a vasúti pálya utolsó jelentős felújítása pedig 1978-ban történt, akkor a nyomtávot 760 milliméteresre váltották. A kisvasutakon kerékpár szállítására is lehetőség van – hívta fel a figyelmet.