Megújult a BAHART honlapja

Forrás: turizmus.com

 2016. augusztus 03. 11:31

A Balatoni Hajózási Zrt. a 2016. évi főidényi hajózási szezonra küllemében, tartalmában és funkcionalitásában is teljesen megújított honlappal jelent meg, hogy a hajózás által átélhető élményeket megjelenésében és képi világában egyaránt közvetítse.

A BAHART nyíltan felvállalt stratégiai célja, hogy ügyfélköre a Balatoni Hajózási Zrt.-re ne pusztán közlekedési vállalatként gondoljon, hanem mint a térség egyik kiemelt turisztikai szolgáltatójára. A honlapfejlesztésben is helyet kapó, és a már tavaly ősszel megkezdett BAHART imázsépítés keretében azt kívánta elérni a társaság, hogy a honlap-látogatók és természetesen valamennyi térségbe érkező turista a Balatont a hajózással is társítsa. Ezt fejezi ki a BAHART új szlogenje: „Ha Balaton, akkor Hajózás!”.

 

A cég szorosan kapcsolódni kíván a régió szervezeteihez, intézményeihez, az önkormányzatokhoz, vállalkozásokhoz, illetve a Balaton parti rendezvényekhez. A balatoni turizmus további fejlesztéséhez pedig azzal kíván hozzájárulni, hogy a régió az idelátogatóknak az elszigetelt szolgáltatások helyett „élmény-csomagokat”, olyan turisztikai attrakciókat kínáljon, amelyeket például a hajózás tud összekötni. Ennek megfelelően, a szolgáltatások bemutatásánál nem csupán a hajózáson van a hangsúly, hanem az így elérhető célállomáson, és annak látnivalóin, turisztikai termékein, programjain, rendezvényein is.

A kor technológiai színvonalának megfelelően, az új honlap minden megjelenítő eszközön, így a számítógépek és laptopok mellett, telefonokon és táblagépeken is alapvetően azonos formában jelenik meg. A folyamatosan frissített, aktualizált tartalom mellett, kiemelt figyelmet szentelnek a funkcionalitás megújításának és bővítésének is.

Így elérhető a „Hajózási lehetőség kereső” modul, a hamarosan térképes alkalmazással is kibővülő keresővel ki lehet listázni adott kikötőből induló menetrendi járatok mellett az összes egyéb hajózási lehetőséget is. Lényeges újítás, hogy amennyiben adott napon a keresett hajózási lehetőség nem áll rendelkezésre, akkor a rendszer egyrészt jelzi, hogy az legközelebb mikor (melyik napon) vehető igénybe, de emellett alternatív hajózási szolgáltatásokat is ajánl.

A menetrend szerint közlekedő hajójáratokra vonatkozó kereséseknél a honlap megjeleníti a célállomás látnivalóit és programjait is a kapcsolódó rovatokban. A főidényben minden menetrendi jegyet váltó utas a jegypénztárban megkapja a célállomások szolgáltatóinak kedvezményes kuponjait is.

A főoldalról indulva általánosságban is kereshetők a „Balatoni programok” és Balatoni látnivalók” valamennyi BAHART kikötő településének vonatkozásában.

Viszonylag kevesen tudják, hogy a személyhajójáratokkal ellentétben a kompközlekedést az év minden napján biztosítja a Balatoni Hajózási Zrt. A honlap kezdőoldala folyamatosan mutatja adott napra vonatkozóan a következő kompok indulási időpontját egy interaktív visszaszámláló segítségével. Természetesen van mód bármely napra keresést is futtatni, hogy megtudjuk, mikor tudunk komppal átkelni a Balaton déli és északi partja között. A menetrendi személyhajózáshoz hasonlóan, itt is megjelenítik a felkeresendő látnivalókat.

Mivel a BAHART számára fontos célcsoportot jelentenek a vitorlázók, és a társaság üzemelteti a Balaton legnagyobb, 11 tagból álló vitorláskikötő-láncát, az új honlap minden kikötőt bemutat, és térképen megjeleníti azokat a vitorláshelyeket rövid leíró adatokkal is, melyeket a vitorlázók kibérelhetnek, vagy éppen túrázások alkalmával időszakosan igénybe vehetnek.

Mindezeken túlmenően bemutatják, hogy a BAHART hajói milyen helyszínt képesek biztosítani a különleges alkalmakra.