Menetrend szerinti járatait tervezi bővíteni a sármelléki repülőtér

Forrás: MTI

 2016. december 20. 10:13

A tavalyihoz képest minimális emelkedéssel 23,5 ezerre nőtt idén a sármelléki Hévíz-Balaton Airport utasforgalma, jövőre a moszkvai mellett londoni, frankfurti és brüsszeli menetrend szerinti járatok indítását tervezik.

Papp Gábor polgármester kifejtette: a 2015-ös 22 ezerrel szemben idén mintegy 23,5 ezres utasforgalommal zárja a Balaton melléki repülőtér az évet, miután a nyáron leálltak a törökországi charterek, de az elmaradt utasszámot túlhaladta a nyáron újraindult oroszországi forgalom.

Jövőre - a heti moszkvai járat mellett - menetrend szerinti gépekkel hetente kétszer Londont és Frankfurtot, heti egy járattal pedig Brüsszelt tervezik összekötni Sármellékkel - közölte a polgármester.

 

Hozzátette, hogy jobb adatokra számítottak, mert ígéretesnek tűnt a tavaly indult, de a törökországi politikai helyzet miatt idén leállított antalyai charter, örvendetes ugyanakkor, hogy másfél év szünet után júliustól újraindultak a moszkvai járatok. Ez utóbbi, a UTair légitársaság gépe 19 alkalommal szinte száz százalékos foglaltsággal repült ebben az évben.

Az immár másfél évtizede több német nagyvárosból érkező charterek idén is hozták a várt forgalmat, Sármelléken a legtöbb repülős utas ebből a relációból érkezett, a második legnépesebb utazóközönség pedig Oroszországból jött. A Hévízen pihenő vendégek 27 százaléka ma már légi utasként érkezik a városba, beleértve a Bécs, Budapest vagy Pozsony repülőterén keresztül érkezőket is.

Papp Gábor beszélt arról is, hogy Moszkvából már január 2-án megérkezik a 2017-es év első járata, amelyik egy héttel később viszi vissza a pravoszláv karácsony idejét Hévízen töltő vendégeket.

Kifejtette: az utazási szokások felmérése és a város által kidolgozott stratégia alapján olyan célállomásokra van szükség, ahol újabb átszállási lehetőségek nyílnak az utasoknak, és nemcsak Hévízre csábíthatják a vendégeket, hanem a kiutazások is lehetővé válnának. Emellett újabb lehetőségeket keresnek, ezért jártak nemrég Szentpéterváron, január 10-én pedig Tel-Avivban tárgyalnak izraeli charterjáratok indítási lehetőségéről.

Hévíz polgármestere úgy látja: a fürdőváros térsége, illetve az egész Balaton számára kiemelkedő fontosságú a sármelléki repülőtér. A Zalaegerszegen épülő járműipari tesztpálya miatt is jelentős szerephez jut, hiszen a pályát igénybe vevő üzleti kör, mérnökök és más szakemberek utaztatásához elengedhetetlenül szükségesek lesznek a menetrend szerinti járatok.

Kapcsolódó cikkek