Mesékkel és lenyűgöző természettel vár idén Stájerország

Forrás: turizmus.com

 2017. március 30. 19:37

Március 30-án, a budapesti HILDA étteremben tartott sajtótájékoztatón értékelték Stájerország 2016-os turizmusát, illetve ismertették Stájerország és öt régiójának idei ajánlatait, melyet az egészséges életmód és a túrák jellemeznek.

Korábban történt

Stájerország turizmusa minden idők legsikeresebb nyarát élte 2016-ban. Összesen több mint 2 millió turistaérkezéssel 6,9 százalékos növekedést ért el a nyári időszakban az előző évhez képest, ebből 35 553 magyar vendég volt, mely 6,3 százalékos növekedést jelent.

A nyárinál is magasabb, az előző évhez képest 6,9 százalékkal több magyar vendég érkezett Stájerországba a téli időszakban. Összességében 2016-ban több mint fél millió magyar vendég több mint 1,7 millió vendégéjszakát töltött az osztrák tartományban – összegezte Erich Neuhold, a Stájer Idegenforgalmi Hivatal vezetője.

Altausser tó

Fotó: Facebook - Steiermark Urlaub

A tartomány 2017-es kiemelt turisztikai terméke a „stájer zölderő”, mely a regeneráció, egészség és belső harmónia megtalálását segíti stájer természeti élményekkel. Ennek szellemében március végéig több mint 50 ajánlattal bővült a hivatal honlapja. Ahol a kategorizálás pedig választhatóan a tájegység szerint, vagy a zölderő formulának megfelelően történhet.

Ez utóbbi szellemében többek között olyan lehetőségek alapján kereshető a személyre szabott utazás, mint „A termálvíz hatásai”, „A körültekintő táplálkozás” vagy „Erősítés mozgással”. Az utazás alkalmával arra találhatnak választ a Zölderő kínálatot választók, hogyan tudják életük energiáját fejleszteni, és ehhez hogyan tudják „feltárni belső kapujukat”.

Bemutatásra került a magyar kelet-stájer túrakalauz, mely 55 élménytúra leírását tartalmazza. Az útikönyv egyaránt tartalmaz biciklis- és gyalogos túraútvonalakat. Sőt, olyan túraútvonal is megtalálható, mely Magyarország határmenti részeit is érinti.

Eggenberg kastély

Fotó: Facebook - Steiermark Urlaub

Stájerországban a lenyűgöző természeti adottságoknak köszönhetően számos lehetőség van piknikezésre, akár szervezetten, akár magánúton. A szervezett piknikezésre az idei évre speciális kínálattal készültek: a piknik és a kulturális események összekötésével egészen egyedi programot kínálnak. Ilyen például a Múzeumpiknik a természetben, mely a Joanneum Egyetemes Múzeum négy helyszínén ötvözi a kultúrát, a természeti élményeket és a kulináris kínálatot.

A Kulturális élmények a természetben elnevezésű programsorozat alkalmával Stájerország májustól szabadtéri kulturális rendezvények sorát kínálja, immár 19 partnerrel együttműködve. Egyik újdonság a kínálatban „A hegy. A völgy. A mesefesztivál”, melynek keretein belül a Grimmint-Donnersbachtal lenyűgöző természeti színfala előtt a világ legkülönbözőbb tájairól érkező mesemondók keltik életre a meséket, mítoszokat és történeket.