Michelin-csillagos SKAL ebéd

Forrás: turizmus.com

 2016. március 16. 20:44

Különleges helyszín, a friss Michelin-csillagos Costes DownTown adott helyet a márciusi SKAL ebédnek a Vigyázó Ferenc utcai Prestige Hotel Budapest épületében. A találkozón csaknem 30 szakmabeli gyűlt össze kötetlen szakmai networkingre.

A jelenlévőket Jávorkai Péter elnök, Gaál Miklós, a hotel igazgatója és Gerendai Károly, a Costesek társtulajdonosa üdvözölte. Gerendai Károly elmondta: meglepetés volt számukra a Michelin-ítélet, nagyon ritka, hogy ilyen röviddel a nyitás után kiérdemli az elismerést egy étterem. Ráadásul a séfváltás miatt elsősorban a Ráday Costes-re koncentráltak, amiatt drukkoltak. A csillag forgalombővülést is hozott az étteremnek, egy hétre előre érdemes foglalnia annak, aki szeretné megkóstolni az étterem remekeit. Sokan érdemesnek tartják a várakozást, és nemcsak a külföldiek.

 

A szakember a Sziget fesztiválról is szólt néhány szót, amely ma már háromszor annyi vendéget vonz, mint a rendkívül nagy látogatottságú Forma-1, és nemcsak az alacsony költési hajlandóságú rétegből: a vendégek csaknem 30 százaléka szállodában alszik, és a többség átlagosan 7,9 napra marad. AZ is ezt támasztja alá, hogy VIP-szolgáltatásaik telnek be leghamarabb.

 

A találkozón azon túl, hogy kellemes társaságban valódi gasztroremekeket fogyaszthattak el a résztvevők, elhangzott: a magyarországi SKAL április 11-én, 9.00 órától tartja közgyűlését, melyre minden jelenlegi és leendő tagot várnak. A helyszínt a Continental Hotel Budapest biztosítja majd. A szövetség egyelőre továbbra is a tagtoborzásra fókuszál, az érdeklődőknek a közgyűlésen is lehetőségük lesz megismerni a nemzetközi SKAL Klubhoz való tartozás előnyeit.