Milliárdok a Budapest-Belgrád vasútvonalra

Forrás: MTI

 2016. november 21. 12:28

2,3 milliárd forintot biztosít a kormány a Budapest-Belgrád vasútvonal magyarországi szakasza újjáépítésének lebonyolításáért felelős kínai-magyar vegyesvállalat működtetéséhez - az erről szóló kormányhatározat a legfrissebb Magyar Közlönyben jelent meg.

Fotó: Pixabay

 

A MÁV Zrt. november 5-én közölte az MTI-vel, hogy megalakult a Kínai-Magyar Vasúti Nonprofit Zrt., a vegyesvállalatot a magyar vasúttársaság és a kijelölt kínai társaságok – China Railway International Corporation és a China Railway International – alapították 85 százalékos kínai és 15 százalékos magyar részvételi aránnyal.

A Budapest-Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszának fejlesztéséről, kivitelezéséről és finanszírozásáról a magyar és a kínai kormány 2015. november 24-én, Szucsouban kötött egyezményt. A projekt célja a Budapest és Belgrád közötti 350 kilométeres szakaszon emelt szintű vasúti összeköttetés biztosítása, csökkentve a két főváros közötti személy- és áruszállítási menetidőt. A fejlesztésre kijelölt magyar szakasz a 150-es számú Budapest-Kelebia vasútvonal 166 kilométer hosszban.

A közös vállalat feladata tenderek előkészítése és lefolytatása a tervező és kivitelező kiválasztására, a szerződések megkötése, valamint a megvalósításnál a projektmenedzsment és monitoring ellátása. A vegyesvállalat nem végezhet kivitelezési feladatokat, a tervező és fővállalkozó munkáját koordinálja majd, a független mérnök és európai uniós tanúsító szervezetek mellett – tájékoztatott a MÁV.