Balkáni körutak és üdülések az Adria Tours-nál

Forrás: turizmus.com

 2018. február 08. 09:57

Körutazásokat és üdüléseket kínál az idei évben az utazásszervező mindhárom országban.

Januárban megjelent az Adria Tours idei ez évi katalógusa, melyet már kiszállítottak a partnereknek. A magyar piacon 29 éve működő iroda Montenegró specialistájaként ismert, ez nem véletlen, hiszen a tulajdonosok részben montenegróiak.

Montenegróban is működik irodájuk immár 20 éve, a turisták kiszolgálását a tengerparton saját hajóval és kisbusszal, illetve magyar idegenvezetőkkel biztosítják.

Idén 8 időpontban lesz szervezett buszos útjuk Montenegróba a Debrecen-Budapest-Szeged útvonalon, általában tranzitszállással a kényelmesebb utazás érdekében, valamint hogy Bosznia szépségeibe is bepillantást nyerhessenek az utasok.

Montenegróban továbbra is a legszebb részen, a Kotori öböl-környékén és Budván kínálják a legtöbb szálláshelyet az egyéni utasok és repülővel érkezők számára.

Kuriózum az idén először a Kotori-öbölben a kolostorsziget (Gospa od Milosti) mindazoknak, akik igazi kikapcsolódásra vágynak. Albániába is több mint 10 éve szerveznek utakat, az első tour-operátorok között voltak, akik ezt a desztinációt felfedezték.

Sokadszorra indítják a szervezett körutat Albánia csodáinak felfedezésére júniusban és szeptemberben. A nyári hónapokra elsősorban a tengerparti hoteleket kínálják Sengjinben, Durresban, Vlorában és Sarandában.

Horvátországba buszos csobbanásokat, őszi isztriai túrát és egész szezonban rengeteg apartmant és szállodát kínálnak, amelyek nagy része már nem fért bele a katalógusba, ezért weboldalukon kapott helyet.