Nagy érdeklődés kísérte az első Travel Agency Dayt a BGE-n

Forrás: turizmus.com

 2022. november 27. 12:57

Nagy sikerrel és magas részvétellel zárult a Budapesti Gazdasági Egyetem Turizmus Tanszéke és a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) közös szervezésében lezajlott első Travel Agency Day (TAD) a BGE Markó aula rendezvénytermében.

A szakmai eseményt első alkalommal rendezték meg azzal a céllal, hogy felkeltsék a hallgatók érdeklődését az utazásszervezési szakma szépségeire, sokszínűségére, és közelebb hozza és megismertesse velük az utazási irodai tárgyakhoz kapcsolódó utazási vállalkozásokat – tájékoztatta lapunkat Hóka Péter, a MUISZ alelnöke, a Budapesti Gazdasági Egyetem Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar, Turizmus Tanszékének mesteroktatója.

Telt ház előtt zajlott az első TDA

Fotó: BGE

A megnyitón Szalók Csilla egyetemi docens, a  BGE Intézetvezetője és Molnár Judit, a MUISZ elnöke, az OTP Travel Utazási Iroda Kft ügyvezetője köszöntötte a hallgatókat és az érdeklődőket.

Mindketten kiemelték hogy az iparág számára a BGE az egyik legjelentősebb munkaerő-utánpótlási bázis, ezért úgy gondolják hogy a turisztikai szakmának is fontos, hogy bemutatkozzon a jelenlegi hallgatóknál,és minél jobban megismertesse, milyen széles területet fognak át az utazásszervezéshez, értékesítéshez, desztináció- és szolgáltatásmarketinghez kapcsolódó szervezetek és cégek.

A szervezők az egész napos program keretében az utazási irodai világhoz kapcsolódó szinte összes területről hívtak előadót.

A délelőtti előadók között volt Wirth Klára, az MTÜ – Visit Hungary nemzetközi piacszakértője, Faix Csaba, a Budapest Brand Zrt. vezérigazgatója, Békefi Anna turisztikai szakértő a kongresszusi és rendezvényszervezés területet képviselve és Erdei Bálint, az MTSZA, illetve a Cityrama utazási iroda részéről. Ők a Magyarországra történő beutazáshoz kapcsolódóan fejtették ki, hogy egy nagyon nehéz időszakon van túl a beutaztató szakma, de az idei év már pozitív eredményekkel kecsegtet, legfőképpen a budapesti turisztikai forgalomban.

Erdei Bálint, Wirth Klára, Békefi Anna, Faix Csaba és Szalók Csilla

Fotó: BGE

A legfontosabb európai és amerikai küldő piacok, ha nem is teljes mértékben de folyamatosan rendeződnek vissza, az egyéni beutazás számai kimagaslóak jó néhány országból, de főleg az ázsiai csoportos turisták és az európai – pl. német, osztrák – csoportos piac, a rendezvény- és konferenciaszektor a 2019-es rekordév forgalmát talán csak 2024/25-re éri  majd csak el. A kerekasztal-beszélgetésen minden résztvevő megemlítette a jelenlegi piaci veszélyek és bizonytalan környezet negatív hatásait a turisztikai bevételekre. Minden  előadó nagy hangsúlyt fektetett a fenntartható, illetve regeneratív  és egyben minőségi turizmus felé való elmozdulásra , a kocsma- és buliturizmus  szinten tartása mellett a magas bevételt hozó MICE-turizmus előtérbe helyezését szorgalmazták.

A kiutazási szekcióban Termes Nóra, az IBUSZ hálózati és marketingigazgatója rövid képes történelmi betekintést adott az IBUSZ történelméről, majd Molnár Judit mutatta be a legnagyobb hazai corporate utaztató üzletkörét, minőségi szolgáltatásnyújtási megoldásait és a cég kiutaztató piacait. Végül Bocsák Zsófia, a a REWE-DER- csoport termékmenedzsere tartott bemutatót a a világ második legnagyobb német tulajdonban lévő turisztikai holdingjának üzletfilozófiájáról és a magyarországi cég a Kartago Tours kiutazási termékeiről.

Molnár Judit, Termes Nóra, Bocsák Zsófia és Szalók Csilla

Fotó: BGE

Mindhárman egyetértettek, hogy a 2020/21-es év komoly forgalmi és gazdálkodási nehézségei ellenére a cégeik stabil tulajdonosi háttere és az előző évek sikeres üzletmenete biztosította a túlélést és megmaradást valamint az újra kezdést. A 2022-es évhez  nagy reményekkel kezdtek neki és ez forgalmi számaikban be is igazolódott, éves szinten akár a 2019-es rekordévet is túlszárnyalják , de az eredményességen igen sokat ront a háborús és energiaválság következtében kialakult árfolyam krízis , a repülést is sújtó extraprofitadók bevezetése. Bizonytalanságban kezdik meg a téli kiutazási időszakot, a piacon szeptember óta jelentős megtorpanás volt tapasztalható.A délutáni szekciókat a digitális, online értékesítést előtérbe helyező irodák kaptak helyet. Elsőként Márffy György, az Utazom.com tulajdonos ügyvezetője mesélt a cég filozófiájáról, az online értékesítés és online marketing kihívásairól, a Covid-időszak hatásáról, amely tovább segítette a szinte full online megoldások bevezetését. Ezután az Invia részéről  Szokodi Béla és Péhl Beatrix vezetők beszéltek az iroda által alkalmazott online értékesítési módszereikről, az utazásszervezők kínálatának becsatornázási rendszereiről és az elmúlt  nyár keresletrobbanásának  kihívásairól. Utánuk Holczinger Zoltán és Herczegh Zoltán online repülőjegy-értékesítés üzletág és marketingvezetők beszéltek a Weco Travel által üzemeltetett  repjegy.hu módszereiről. Mindhárom cég képviselője kifejtette hogy ma az online utazási termékértékesítés legnagyobb  kihívása a magas technológiai és fejlesztési költségek, valamint a két technológiai óriáshoz áramló, a  Google- és a Facebook-hirdetésekre kifizetett marketingköltés.

A „Közösségi média, értékesítés ösztönző megoldások" c. panelbeszélgetés keretében Szikszai Anna (Világgá mentem, majd jövök), Szilágyi Ágnes (Utazás a köbön), Gyémánt Balázs (Balázs utazik) és Mátai András (utazgatok.hu) az utazásaik során gyűjtök élményeik megosztását követően a közösségi médiában megjelenő tartalomgyártás fortélyairól tájékoztatták a hallgatóságot.

Ezt követően az utazási irodák által használt szoftverek kerültek a fókuszba Bodza Ferenc, a TravelGATE tulajdonosa, illetve Folt János, a Foltnet tulajdonosa előadásai során.