Nagyobb A380 és B737
Korábban történt
Az Airbus felfrissíti és hatékonyabbá teszi a világ legnagyobb utasszállító repülőgépét, az A380-ast. Az A380 plus névre keresztelt típus új, úgynevezett kettős tollazató szárnyvégeket kap, amellyel csökkenthető a légellenállás, és így a fogyasztás is, valamint kisebb módosításokat hajtanak végre a szárnyon.
Az Airbus megnövelte a típus kapacitását is, 80 utassal többet tudnak az új gépek fedélzetükre venni, az A380-asok átlagos kapacitása így 497-ről 575 főre növelhető, a további átalakításoknak köszönhetően pedig nem csökkent a gép hatótávolsága sem: továbbra is 8200 tengeri mérföldet (15 ezer kilométert) képes megtenni.
![]() |
80 utassal több fér el az A380plus fedélzetén |
Fotó: Airbus |
Az amerikai Boeing is új típust jelentett be: hosszas tervezés után elkészítik legsikeresebb modelljük, a keskenytörzsű 737-es leghosszabb, 10-es változatát is. A 10-es variáns 1,6 méterrel lesz hosszabb a 9-esnél, és 10 utassal többet, 230-at tud majd fedélzetére venni, üzemeltetése pedig 5 százalékkal lehet gazdaságosabb a 9-eshez viszonyítva. A Boeing tájékoztatása szerint a típusból a bejelentést követően 10 lízingcég és légitársaság összesen 240 darabot vásárolt.