Nagyot zuhant a német utazási irodák forgalma az első negyedévben

Forrás: MTI

 2020. június 18. 10:27

A 2008-as pénzügyi válság óta a legnagyobb mértékben, közel a negyedével esett vissza az év első három hónapjában a német utazási irodák forgalma a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis csütörtöki közleménye alapján.

Az idei első negyedévben szezonális és naptári kiigazítással 22,9 százalékkal csökkent a járványvédelmi korlátozások miatt a német utazási irodák forgalma az előző negyedévhez képest, ami a legnagyobb forgalom-visszaesés a turisztikai ágazatban a 2008-as pénzügyi válság óta.

Az első negyedévi turisztikai adatokat a szolgáltatási szektor adatállományából állította össze a Destatis. Egyéb turisztikai adatok 2018-ból állnak a Destatis rendelkezésére. Eszerint az ágazatban foglalkoztatottak száma 2018-ban 110 ezerre emelkedett az egy évtizeddel korábbi, 2008-as 78 ezerről.

Nagyot zuhant a német utazási irodák forgalma az első negyedévben

Fotó: 123rf.com

Az, hogy az utazási korlátozások feloldása mennyiben javít az ágazat helyzetén, a lakosság költekezési hajlandóságán múlik, így nehezen megbecsülhető a Destatis szerint.

A legfrissebb rendelkezésre álló adatok szerint 2018-ban közel minden ötödik német háztartás (19,6 százalék) vásárolt társasutazási szolgáltatást átlagosan 1000 eurós költséggel. Az egyedülállók átlagosan 600 eurót, a 4 tagú családok átlagosan 1400 eurót fordítottak a célra. A legtöbbet, 1500 eurót a gyermektelen párok, a legkevesebbet, 500 eurót az egyedülálló férfiak fordították társasutazásra.