Napi 8200 perc késésért felelős a karlsruhei légi irányítás

Forrás: MTI

 2019. július 25. 10:06

Kevesebb késéssel közlekedtek a légi járatok az Európai Unió légterében az idei első fél évben az egy évvel korábbihoz képest, de az összesített, percben mért késés mértéke továbbra is magas – közölte az Eurocontrol.

Az európai légi forgalom áramlásszervezéséért felelős uniós szerv adatai szerint az első fél évben 5,3 millió, naponta átlagosan 29 ezer járat közlekedett az uniós légtérben, a forgalom növekedési üteme 2,8 százalék volt az egy évvel korábbihoz viszonyítva.

Az érkező repülőtéren számolt késés járatonként átlagosan 11,6 perc volt a január–júniusi időszakban, ez 14 százalékkal alacsonyabb, mint tavaly, a járatok 77 százaléka érkezett pontosan, 1,1 százalékponttal több, mint az elmúlt év azonos időszakában.

A karlsruhei irányító központ – a késések fő oka az alacsony légiforgalmi irányítói létszám

Fotó: DFS

A hálózatban a csökkenő tendencia mellett továbbra is jelentős problémák vannak: csak júniusban 124 ezer perc késést regisztráltak, 7,6 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. A legfőbb ok továbbra is a légterek szükségesnél kisebb áteresztőképessége, amely az alacsony légiforgalmi irányítói létszámból fakad.Ez a probléma leginkább a karlsruhei központot érinti, amely naponta átlagosan 8200 perc késésért felelős, a budapesti HungaroControl szakemberei ugyanezen okból közel 2700 perc késést regisztráltak, ez az ötödik legtöbb az Eurocontrol hálózatában.

Kapcsolódó cikkek