Neckermann: 25 éve velünk

Forrás: turizmus.com

 2017. október 03. 18:37

Antalyában, csaknem 190 fő részvételével ünnepelte 25 éves fennállását a Neckermann Utazási Iroda. A szakmai programokkal és workshoppal színesített ötnapos eseményen a hálózati partnereken kívül a szaksajtó és a kiemelt partnerek is részt vettek.

Jelen volt többek között a Travel Service, az EUB, a Budapest Airport, de Ali Marzouki, a Thaiföldi Idegenforgalmi Iroda képviselője is megtisztelte jelenlétével az ünnepséget.

Rövid prezentációk hangzottak el a kiemelt partnerek részéről, melyekben mindannyian megköszönték az eddigi közös munkát Dr. Békefi Veronikának és csapatának.

Békefi Veronika ismertette az újdonságokat és köszöntötte a résztvevőket


A szeptember végén zárult üzleti évben a Neckermann Magyarország árbevétele meghaladta a 14 milliárd forintot, a cég stabilan működik már csaknem 25 éve - mondta a Neckermann Utazás ügyvezető igazgatója.

Előadást tartott többek között az EUB is


Mint az MTI-nek adott nyilatkozatában kiemelte, az idei nyári szezonban a magyar turisták körében Spanyolország, Görögország, Törökország, Bulgária, Horvátország, Olaszország és Ausztria volt a legkedveltebb úti cél. A 2017-es nyári szezonban már az előfoglalási időszak is jelentős növekedést mutatott a korábbi évekhez képest az utazási csomagok és szállásfoglalások terén, de jelentősen nőtt a hajóutak és a körutak népszerűsége is. A hajós utakra évente 20-26 csoportot indítanak.

A legnépszerűbb úti célok mellett sokan utaztak a tengerparti nagy üdülőhelyek helyett a kisebb, kevésbé frekventált területekre, vagy vettek részt városlátogatási programokban. Az egyéni utazások között Horvátország, Olaszország és Ausztria voltak a legkeresettebbek.

Újdonság az irodánál a dinamikus csomagolás bevezetése, illetve a FlexOption átfoglalási lehetőség, illetve az Incomingplus megjelenésével további extra szolgáltatások lesznek elérhetők az adott desztinációban.

Az Incomingplus megjelenésével további extra szolgáltatások lesznek elérhetők az adott desztinációban

Az ügyvezető igazgató kifejtette: idén az utasok számára az úti cél és az utazási iroda kiválasztása mellett különlegesen fontos szempont a biztonság kérdése. Véleménye szerint a szezon sikerességének legfontosabb pillérei a cég 25 éves piaci tapasztalata, az ügyfélelégedettség növelése érdekében tett folyamatos erőfeszítések, a Thomas Cook-Neckermann vállalatcsoport nyújtotta biztos háttér és a szignifikánsan növelt kínálat voltak.

A magyarországi Neckermann stabilitásának egyik garanciája az Európában 15 országban jelen lévő, évente 20 milliónál több utast utaztató és 22 ezer alkalmazottat foglalkoztató nemzetközi konszern, amely szinte korlátlan szálláskapacitást és körutazási program kínálatot biztosít a Magyarországon is népszerű, vagy akár a lehető legkülönlegesebb úti célokon is.     A Thomas Cook-Neckermann konszern 6 saját szállodamárkája egyre hangsúlyosabb a Neckermann itthoni értékesítésében is.

Az ötnapos, programokkal és workshoppal színesített útrésztvevői

Az 1993-ban alakult magyarországi leányvállalat 25. születésnapja alkalmából jövőre új charterjáratokkal - már Debrecenből is -, új úti célokkal és tovább bővített szállodakínálattal készülnek. A Neckermann Magyarország 24 saját és közel 400 franchise vagy partner irodával, továbbá online értékesítési felületével az ország teljes területét lefedi. A cég árbevétele tavaly 14,5 milliárd forint volt, hasonló a megelőző évhez képest, 130 dolgozót foglalkoztatnak.

A születésnap alkalmából szervezett utazáson fakultatív kirándulások is szerepeltek a programok között, a résztvevők választhattak városlátogatás (Antalya és Perge), rafting (Körpülü Canyon) és jeep szafari túra között.

A programot rafting is színesítette

A záró estén white party és számos értékes nyeremény várta a társaságot. Külön köszönet illeti meg a vendéglátó szállodákat, melyek a beleki Calista illetve Sentido Letoonia szállodák voltak. (További támogatók: Török Idegenforgalmi Hivatal, Bahia Principe, Iberoservice.)

 

A workshopon 16 cég vett részt:

Neckermann Utazás

TC Hotels & Resorts

MSC Cruises

Iberoservice

Thaiföldi Idegenforgalmi Hivatal

EUB Biztosító

Bahia Principe Hotels & Resorts

TC Sport Travel

Diana Travel

Calista Luxury Resort

Letoonia Golf Resort

Seaden Hotels & Resorts

Spice Hotel & Spa

Numa Hotels

Paloma Hotels

Alba Hotels & Resorts

Workshop a Calista szállodában

A tour operator jövőre is sikeres évre számít, a születésnap kapcsán számos meglepetéssel készül, mint például a meghosszabbított előfoglalás. Már a napokban elindul a 2018-as nyári ajánlatok értékesítése.

A Neckermann csapata és a születésnapi torta