Négyezer milliárd közúti és vasúti fejlesztésekre 2022-ig

Forrás: MTI

 2017. március 21. 17:31

Vasúti és közúti fejlesztésekre mintegy négyezer milliárd forint európai uniós és hazai forrás áll rendelkezésre 2022-ig – mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára.

Homolya Róbert Sopronban, a Győr-Sopron Ebenfurti Vasút Zrt. (GYSEV) Zrt. 7,7 milliárd forintból megvalósult egységes forgalomirányítási rendszerének átadó ünnepségén elmondta, hogy vasúti fejlesztésre mintegy 1500 milliárd forint uniós, közúti fejlesztésekre pedig 1200 milliárd forint uniós és 1300 milliárd forint hazai forrás áll rendelkezésre.

A vasúti és közúti fejlesztéseknek köszönhetően 2022-ig mintegy kilencszáz kilométer vasúti pálya újul meg és 900 kilométer gyorsforgalmi út épül meg. Ennek része az M85-ös kétszer kétsávos gyorsforgalmi út Csornától az országhatárig tartó szakaszának megépítése 140 milliárd forintból, 65 kilométer hosszan. Az építésre a közbeszerzést várhatóan az év második felében írják ki, jövő év elején pedig aláírhatják a vállalkozói szerződéseket. Szintén ebbe a csomagba tartozik az M15-ös út négysávosítása, valamint az M1-es autópálya és Pápa között egy összekötő út építése.

Az államtitkár kitért arra is, hogy a Gysev Zrt. az előző uniós ciklusban csaknem százmilliárd forintnyi fejlesztést valósított meg, a mostaniban pedig már mintegy ötvenmilliárd forintnyi támogatási szerződéssel rendelkezik.

 

Kövesdi Szilárd, a Gysev Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a két évvel ezelőtt kezdődött, 7,7 milliárd forintos vasútbiztonsági fejlesztés 85 százaléka uniós, a maradék 15 százaléka pedig hazai forrás volt. A beruházással ritkulhatnak a késések, csökken a vasúti közlekedés zavartatásának a lehetősége és növekedhet a vasútvonalak átbocsátó képessége.

Szombathelyen és Csornán forgalomirányító központot alakítottak ki, Sopronban pedig ezek felügyeletére egy forgalomellenőrző központot. Katasztrófák esetére egy úgynevezett havaria központot és létrehoztak, amely veszélyhelyzet esetén képes mind a három állomás feladatát egységesen átvenni.

Az új központok létrehozásakor 26 négyzetéter felületű LED monitorfalat telepítettek a központokba, amelyek egy időben jelenítik meg a teljes vonalhálózatot. Korszerűsítették az utastájékoztatást, a korábban szigetszerűen működő alkalmazásokat egy egységes rendszerbe tömörítették.