Nehéz feladat elé állította az utazási irodákat a szigorítás

Szerző: Szántó Zoltán

Forrás: turizmus.com

 2020. július 14. 13:52

A beutazási feltételek vasárnap bejelentett szigorítása újratervezésre kényszerítette a magyarországi utazási irodák jó részét – derül ki körképünkből.

A hazai kiutas piac hónapokra leállt a koronavírus-járvány kitörése miatt, a nyár kezdetével, illetve a korlátozások feloldásával azután úgy tűnt, hogy valamennyire még menthető a szezon. Az IBUSZ július elején elindította heti nyolc gépből álló görögországi charterláncát Zakynthos, Korfu, Kréta, Rodosz és Kefalónia üdülőhelyekre, az ETI a kormányszóvivői bejelentés előtt két órával útnak indította a válság utáni első járatát Hurghadára, az Anubis Travel első görög járata ma, július 14-én startolt.

További görög, egyiptomi, valamint török charterláncok indulása volt betervezve a következő napokra, hetekre. Ezeket a terveket részben felülírhatják a szigorítások, ennek jártunk utána az érintett szervezőknél.

 

Átfoglalás repülős utazásra

Balogh Csaba, az IBUSZ kiutazási vezetője kérdésünkre elmondta, hogy a görögországi repülős utazásokat nem érinti a bejelentett szigorítás, mivel Görögország a zöld zónába tartozik. Más a helyzet a görög buszos járatokkal, amelyek – hiába nem állnak meg Szerbia területén – már a sárga zónán keresztül térnek onnan haza, így az utasokra vonatkoznak a szigorú előírások: vagy negatív koronavírusteszttel kell rendelkezniük vagy karanténba kell vonulniuk.

A változások tükrében az IBUSZ-nál úgy döntöttek, hogy azokat az utasokat, akik busszal mentek ki a múlt héten, mentesítő charterrepülővel fogják felár nélkül hazahozni, a későbbi időpontokra foglalt buszos utasoknak (1800 fő) pedig minimális felárért felajánlják a repülős utazásra történő átfoglalást. Aki mégis vállalja a karantént, azok számára az Apollon Travellel közösen a jövőben is üzemeltetik a görögországi buszjáratokat.

Rodoszra szabad az út

Fotó: 123rf.com

Balogh Csaba azt is elmondta, hogy mivel Görögország maradt az egyetlen, charterrel elérhető biztonságos úti cél, hétfő reggel óta jelentősen nőtt a foglalások száma a járatokra. A szakember szerint azok az emberek, akik eldöntötték, hogy az idén elmennek nyaralni, most már nem akarnak itthon maradni.

 

Buszos görög utak július 29-ig törölve

A görög buszos utakkal foglalkozó, debreceni székhelyű Grand Tours utazási iroda tulajdonosa, Nagy Sándor a Facebookon osztotta meg az információt a beutazási korlátozás bejelentése után, hogy a július 13-ára tervezett észak-görög turnusaikat már nem indítják el.

Mint írta, „hétfőn még be tudnánk menni Görögországba… ugyanakkor az esetleges hazaérkezéskori karanténnak nem akarunk senkit kitenni. A buszok üresen mennek le, a hazajövő utasok kedd hajnalban fognak hazaindulni, hogy szerda 0:00 óráig magyar határt lépjenek és ne kelljen karantén.”

A később induló turnusokról azt írta, hogy amíg kötelező a görögöknél a Covid-teszt (jelenleg július 29-ig van érvényben), illetve a magyar karantén nem változik, addig nem utaztatnak Görögországba.

„Egyben bejelentjük, hogy egész szezonra töröljük a török, spanyol és olasz útjainkat a bizonytalanságok miatt. Akinek mi töröljük az útját, annak a következő lehetőségei vannak:

– átfoglalhatnak későbbi görög útra
– átfoglalhatnak horvátországi nyaralásra.
– visszafizetjük a teljes összeget, vagy ha lehetőségük van rá, akkor utalvány formájában kérjék vissza a befizetett pénzt, amit a 2021-es nyári utakra majd beválthatnak (vagy még az idén is, ha úgy alakulnak a dolgok).

A július 29. után induló görög turnusokat mi egyelőre nem töröljük. Aki ezeket szeretné lemondani, csak az utazási szerződés szerinti feltételekkel teheti meg” – írta bejegyzésében Nagy Sándor ügyvezető, aki szerkesztőségünk megkeresésére nem kívánt további kiegészítést fűzni a fentiekhez.

 

Kedvezményes Covid-19-teszt Törökországban

Tolga Deniz Sariyüce, a Sun&Fun Holidays ügyvezetője kérdésünkre elmondta, hogy eredeti terveikkel összhangban indul az első saját törökországi charterláncuk Antalyába, július 26-án.

Megértik azokat az utasokat, akiknek kételyeik támadtak az utazással kapcsolatban, ezért is dolgoztak ki rugalmas módosítási feltételeket, amelyek számos előnnyel is járnak. Például lehetőség nyílik a befizetett összeg utazási utalványra váltására, amely Törökország esetén a felhasználáskor 5% kedvezményt és ingyenes Delfin-show fakultatív programon való részvételt biztosít, emellett arra is van lehetőség, hogy az eredetileg lefoglalt nyaralást más desztinációra módosíthassa az utas.

Bár Törökországot is a piros kategóriába sorolták, Antalya továbbra is várja a magyarokat

Fotó: 123rf.com

Törökország továbbra is felkészülten várja az utasokat, kedvezményes áron (kb. 15 euró) van lehetőség Covid-19 teszt elvégeztetésére, így a hazautazás már zökkenőmentesen történhet – hangsúlyozta a szakember.

A Sun&Fun Holidays ezen felül három görög úti célba (Kréta, Rodosz, Zakynthos) utaztat a nyáron, valamint Hurghadát és Bulgáriát is indítják (utóbbit Wizzair-járattal repülik).

 

Augusztus elején indulhat az első tunéziai járat

Görögországba a Kartago Tours is rendelkezik bérelt helyekkel a charterjáratokon, ezenfelül a tervek szerint július 26-án elindul Hurghadára az Anubis Travel és a Kartago Tours közös járata, a gépen a Sun and Fun Holidays is bérel helyeket. Ugyanezen a napon indul az irodák közös járata Antalyára is. Augusztus 7-én elindul a Kartago Tours és a Taurus Reisen közös járata a tunéziai Monasztirba – tudtuk meg Füri Mihálynétól, a Kartago Tours ügyvezetőjétől.

A korlátozás ellenére indítanák Tunéziába a charterjáratokat

Fotó: 123rf.com

„A bevezetett intézkedés ellenére mi továbbra is szeretnénk elindítani a járatokat, de a korlátozások miatt felajánljuk utasainknak a módosítási lehetőséget későbbi indulásra vagy más úti célra, illetve akik nem tudnak dönteni módosításról, utazási utalványt is kérhetnek a befizetett összegről, amennyiben nem vállalják ezekkel a feltételekkel az utazást (augusztus 31-i indulásig biztosítjuk ezt a lehetőséget)” – tette hozzá az ügyvezető.

 

Remélik, hogy törölni fogják a vörös listáról Törökországot és Egyiptomot

Az Anubis Travel ügyvezetője, Ahmed Bahgat lapunknak elmondta, hogy az iroda első görögországi charterjárata július 14-én indult útnak Rodoszra, telt házzal. Második görög járatuk július 31-én indul Krétára. Az Anubis Travel által eredetileg tervezett három görög járat közül kettő mindenképpen közlekedik az Aegean Airlines üzemeltetésében, a harmadik, szintén Rodoszra tervezett járat szintén forgalomba állhat, ha az értékesítés ezt megalapozza – tette hozzá.

Hurghada – Egyiptom a vörös zónába került

Fotó: 123rf.com

"Az új rendelkezések miatt Törökországba és Egyiptomba végül heti 1-1 járatot fogunk indítani. Hurghadára vasárnaponként repülünk a Star East Airline járataival, Antalyára pedig szombatonként a Pegasus Airlines gépeivel. Szerdánként lesz egy másik járat is Antalyára, amelyet a Sun and Fun Holidays-zel és a Kartago Tours-szal közösen töltünk.Törökországi és egyiptomi utasaink részére felajánljuk, hogy utazásukat átfoglalhatják egy későbbi időpontra, akár jövőre is, illetve választhatnak utazási utalványt is. Reméljük, hogy a helyzet hamarosan letisztul és mindkét úti célt törölni fogják a „vörös” tiltólistáról, és akkor tudjuk növelni a kapacitásainkat. Addig is úgy látjuk, hogy jelentős potenciállal rendelkezik Rodosz és Kréta, mivel a zöld zónába tartoznak, ahonnan hazatérve nem kell az utasoknak karanténba vonulniuk” – fejtette ki lapunknak Ahmed Bahgat.

 

Szigorítás az első egyiptomi járat indítása után

Kerekes Gábor, az ETI irodavezetője elmondta, hogy július 12-én az ETI a terveknek megfelelően elindította első nyári gépét Hurghadára, csaknem telt házzal. Tették ezt azért, mert a június 17-én megjelent 291/2020-as kormányrendelet kimondta, hogy a magyar állampolgárok bárhonnan hazajöhetnek korlátozások nélkül, és Egyiptom megnyitotta légterét július 1-jétől.

„A törzsutasaink utazási hajlandóságát végig éreztük, nekik is és partnereinknek is köszönjük az utóbbi hetekbe elvégzett munkát! Meghirdettük a járatot, és elég hamar megtelt az első három gép, erre jött a vasárnapi bejelentés. A nemzetközi forgalom nem állt le, úgyhogy amíg ez a helyzet fennáll és van utas, mi repülünk, egyelőre szerdán és vasárnap. Minden, értékesítésre hirdetett járatunk foglalható (a Budapest–Hurghada járatok mellett július 26-tól Sharm-el-Sheikh, augusztus 6-tól pedig Marsa Alam is).

A fennálló új helyzet eredményeképpen automatikusan nem mondunk le utakat, készek vagyunk a megkötött utazási szerződésben foglaltakat teljesíteni, hisz azok tartalma nem változott. A most szerdai, a vasárnapi és a jövő szerdai járat jó töltéssel elindul, ezekkel még haza lehet jönni úgy, hogy a magyar állam ingyenesen tesztel. A további járataink kapcsán alternatív megoldások megfogalmazására a nagyon gyorsan változó helyzet alakulásának ismeretében kerülhet majd sor.

Az új beutazási korlátozásokhoz igyekszik a cég igazodni, az utasokat „tehermentesíteni”. Keressük a kinti tesztelés lehetőségét akár részleges költség-átvállalással. Elindult egy lobbi azért, hogy a vörös-tengeri üdülőhelyeket a zöld zónába sorolják át, ehhez van egy-WHO-átirat, amely kimondja, hogy biztonságosak járványügyi szempontból is. A jelenlegi helyzetben kiemelt jelentőségű lenne az egységes fellépés az érintett utazásszervezők részéről" – hangsúlyozta végezetül a szakember

Amint a körülmények megengedik, az Orex Travel is tervezi az antalyai járat indítását – közölte kérdésünkre Éles Orsolya irodavezető, konkrét időpontot azonban nem közölt.