Nem számíthatnak az államra az egykori Malév-dolgozók

Forrás: Népszava

 2018. október 24. 15:58

A Kúria döntése szerint a magyar állam nem felelős a légitársaság csődjéért. Ez azt jelentheti, hogy nem kell kifizetni az alkalmazottak elmaradt bérét.

A Malév csődje óta nagyjából 800 egykori dolgozó vár arra, hogy megkapja elmaradt munkabérét vagy végkielégítését. A teljes követelés körülbelül 4,5 milliárd forint, de az állam – hiába volt a légitársaság több mint 95 százalékos tulajdonosa – nem fizette ki az alkalmazottakat. A Bérgarancia alapból ugyan minden dolgozó kapott mintegy 1,5 millió forintot, a behajtott tartozásokból pedig még további összegeket, ám sok esetben még így sem érték el a kifizetett pénzek a követelések 30-50 százalékát. A dolgozók egy része pert indított, a bíróságtól pedig annak megállapítását várták, hogy az állam felelős a cég csődjéért. Beadványukat egyebek mellett azzal indokolták, hogy a 66 éves múltra visszatekintő, több ezer dolgozót foglalkoztató vállalatnak mindössze hatoldalas üzleti terve volt, az állam pedig nem tett meg mindent azért, hogy elkerülje a bezárást.

Az állam nem akar felelősséget vállalni a Malév tartozásaiért

Fotó: nepszava.hu

A bíróság egyesítette az ügyeket, majd első- és másodfokon annak a mintegy 280-300 dolgozónak adott igazat, akik perre mentek a pénzükért. Az állam a Kúriához fordult, ahol október 9-én hatályon kívül helyezték a korábbi ítéleteket. A testület szerint „a Malév felszámoláshoz vezető veszteséges gazdálkodást nem az állam befolyásoló magatartása és a megfelelő intézkedések elmulasztása okozta”. Az indoklás szerint nem minősíthető tartósan hátrányos üzletpolitikának az, hogy „intézkedései, üzleti tervei, stratégiai döntései részben vagy egészben eredménytelennek bizonyultak”.

A döntés csak azt állapította meg, hogy az állam nem felelős a csődért, a követelések ettől még továbbra is jogosak. A gond az, hogy a még mindig felszámolás alatt lévő Malévnak nem lesz pénze a tartozások kifizetésére, az állam pedig – a jelek szerint – nem szeretne a cégéért felelősséget vállalni.

Kapcsolódó cikkek