Német nem az airberlin-Etihad code-share-re

Forrás: turizmus.com

 2014. október 13. 15:49

A német hatóságok nem engedélyezik az airberlin és az Etihad Airways 34, idei téli menetrendben tervezett code-share járatát.

A döntés a Berlin-Tegelről 20 európai és észak-amerikai, valamint innen és Stuttgartból Abu Dhabi-ba közlekedő járatokat érinti, amelyekre mostanáig 46 ezer foglalás érkezett.

Korábban mindegyik járat megkapta a szükséges engedélyeket, most a hatóságok azt vizsgálják, vajon az Etihad mekkora befolyást gyakorol az airberlinre, amelyben korábban 29 százalékos tulajdonrészt szerzett.

A német légügyi hatóság, a Luftfahrt-Bundesamt (LBA) szerint ezen code-share járatok sértik az ország és az Egyesült Arab Emirátusok közötti kétoldalú légügyi egyezményt. Ennek értelmében ugyanis az emirátusokban bejegyzett légitársaságok négy reptérre – Frankfurtba, Düsseldorfba, Münchenbe és Hamburgba – indíthatnak code-share járatokat, és ezekről a légikikötőkből üzemeltethetnek további code-share útvonalakat Berlinbe, Stuttgartba és Nürnbergbe.

Az Etihad válaszul kiadott közleménye leszögezi: ezen járatokat már az elmúlt hat szezonban jóváhagyta az LBA, a közlekedési minisztérium egyetértésével. Ezen összeköttetések a német fogyasztóknak – üzletembereknek és turistáknak egyaránt – nagyobb választékot és jobb összeköttetést biztosítottak, és javították az airberlin, valamint az Etihad versenyképességét a Lufthansával szemben. A légitársaság arra kéri a hatóságokat, hogy azonnal vonják vissza ezt a precedens nélküli, egyoldalú és inkorrekt döntést, amely bevezetése esetén hátrányosan érinti a német fogyasztókat, egy német légitársaságot, német munkahelyeket, valamint Németország megközelíthetőségét. (Reuters)