Németország 2015-ben továbbra is felszálló ágon

Forrás: turizmus.com

 2015. május 20. 16:25

A németországi beutazás fejlődése 2015. első negyedévében átmenet nélkül kapcsolódik a 2014-es év rekorderedményéhez: a Szövetségi Statisztikai Hivatal előzetes számai alapján január és március között 14,1 millió külföldi vendégéjszakát jelentettek a tíz és több ággyal rendelkező szálláshelyek.

Ez 0,8 millió vendégéjszaka-többletet (5 százalék) jelent az előző év ugyanezen időszakához képest.

Petra Hedorfer, a Német Turisztikai Hivatal (DZT) igazgatótanácsi elnöke így nyilatkozott: „A németországi beutazó turizmus továbbra is dinamikus növekedésnek örvend. Az előző év első negyedévében már 4,4 százalékos növekedést könyvelhettünk el, az idei évben pedig öt százalékos plusszal jelentősen meghaladtuk ezt az értéket. Az IPK International előrejelzésében a 2015-ös évre nemzetközi szinten a külföldi utazások 4-5 százalékos növekedése szerepel. Az első negyedéves köztes eredményünk azt mutatja, hogy jó eséllyel járulunk hozzá átlagon felül ehhez az előrejelzéshez."

Magyarországról Németországba irányuló kiutazásunk 2015 első hónapjaiban 1,3 %-os növekedést mutat az előző év hasonló időszakához viszonyítva.

Németország továbbra is tartja stabil pozícióját a magyar idegenforgalmi piacon.